Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma kedd van, 2018. december 11. Az év 344. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737436. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Elsöprő többséggel állt ki az MTA Közgyűlése az elnök mellett

Elsöprő többséggel állt ki az MTA Közgyűlése az elnök mellett
(mta.hu)

Kilencven százalék körüli szavazati aránnyal fogadtak el a Magyar Tudományos Akadémia és kutatóhálózata jövőjével kapcsolatos határozatokat ma az Akadémia rendkívüli közgyűlésén. Az Akadémia legfőbb döntéshozó testülete további feltétlen támogatásáról biztosította Lovász László elnököt, és arra kérte az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjét, hogy az akadémiai kutatóhálózat 2019. első negyedévi költségvetését maradéktalanul bocsássa az MTA rendelkezésére.

A Magyar Tudományos Akadémia ma tartotta 190., rendkívüli közgyűlését. A közgyűlésen történt eseményekről később részletesen beszámolunk, most azokat a határozatokat ismertetjük, amelyeket nagy többséggel – 90% körüli szavazati aránnyal – hozott meg az MTA legfőbb döntéshozó testülete.

Elsőként Vizi E. Szilveszternek, az MTA korábbi elnökének javaslatára az MTA Közgyűlése elismerését és köszönetét fejezte ki dr. Lovász László elnöknek az Akadémia és kutatóhálózata integritásának megőrzése végett eddig kifejtett tevékenységéért, és további támogatásáról biztosította az elnököt.

Az MTA vezetése által a Közgyűlés elé terjesztett határozati javaslatok és eredményeik:

10/2018. (XII. 6.) számú közgyűlési határozat

„A tudományos kutatások eredményességének elengedhetetlen feltétele a hosszú távú kiszámíthatóság és garancia. A Közgyűlés ezért elvárja, hogy a kibővített külső tanácsadó testületek (KTT) által történő átvilágítás próbáját kiálló kutatóhelyek alapellátása biztosított legyen.

A kutatóintézet-hálózat szerkezetének változtatását az MTA csak akkor tartja elfogadhatónak, ha érdemi elemzés nyomán bizonyítható, hogy az az összmagyar tudomány érdekét szolgálja.”

11/2018. (XII. 6.) számú közgyűlési határozat

„A Közgyűlés a Magyar Tudományos Akadémia Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottság munkájáról szóló tájékoztatást tudomásul veszi, és a Bizottság határozatait támogatja. A Közgyűlés kéri az ITM miniszterét, hogy az akadémiai kutatóhálózat 2019. év első negyedév végéig szóló költségvetését szabadítsa fel a vonatkozó jogszabályi határidők betartásával, és azt maradéktalanul bocsássa az akadémiai kutatóhálózat rendelkezésére.”

11/2018. (XII. 6.) számú közgyűlési határozat

„A Közgyűlés »Az MTA koncepciója a tudomány szerepére a hazai innovációs rendszer megújításában – az ITM munkaanyagának figyelembevételével« című dokumentumot megismerte, és azt az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja. A Közgyűlés felkéri az MTA választott vezetőit, hogy a koncepcióban foglalt elvek szerint folytassanak tárgyalásokat az illetékes kormánytagokkal, és az MTA Elnökségét, hogy állásfoglalásaival támogassa a tárgyalásokat.”