Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szerda van, 2019. január 16. Az év 16. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737472. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Hallatlan! Hallgatag hivatalok

Hallatlan! Hallgatag hivatalok Hallatlan! Hallgatag hivatalok
Kulcsár László

Örömmel adtuk közre, hogy a győri kórházban a múlt hét elején megnyílt a gyermekek sürgősségi osztálya, és nyomban fogadja is a kisebb-nagyobb rászorulókat. Aztán kénytelen-kelletlen azt is meg kellett írnunk, hogy az osztály átadása után két nappal már nem működött. Miután szülők gyerekekkel jelentkeztek felvételre, az osztály csinos adminisztrátora az adatok rögzítése után a FELNŐTT SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLYRA irányította a kis betegeket, ahol kerek másfél órát kellett várniuk, mire orvos elé bocsáttattak…” (Az illusztráció forrása: https://liebeisstleben.com)

 

Az esetet taglaló írásunkat elküldtük a legilletékesebbnek, az „emberminisztérium”, azaz Emberi Erőforrások Minisztériuma sajtó- és kommunikációs főosztályának – annak a főhivatali hivatalnak, amelyiktől 2018. december 3-án 13 óra 17 perckor meghívást kapott szerkesztőségünk a másnapi (nem egészen 22 órával későbbi) győri eseményre –, hogy reagáljanak a közzé teendő cikkünkre. A december 7-én 11 óra 25-kor, majd megismételve 13 óra 17-kor újra küldött levélre eddig a percig nem érkezett válasz.

Nemtetszésünket kifejezendő kérdeztük, hogy velünk is eljátsszák a szokásost: kellemetlen kérdésre nincs válasz, az események meg úgyis elsodorják, az újságíróknak nincs elegendő idejük és energiájuk arra, hogy szorgalmazzák a feleletet a meg nem válaszolt kérdéseikre...

Lapunk nem először teszi szóvá és közzé ezt a fajta – véleményünk szerint minősíthetetlen – eljárást, azaz a kormányzati szervek elzárkózását a nekik nem tetsző véleményekre, kérdésekre reagálás semmibe vételét.

Ezt a magatartást tapasztaltuk a többi között a győri önkormányzat (azóta „más, fontos beosztásba helyezett”) városmarketing és programszervezési főosztálya vezetője – és most már utódja – részéről, aki az (egykoron törvényileg előírt) szokásos 30 nap elteltével sem méltatta válaszra lapunkat, miután a rendelkezésére bocsátottuk (a városháza és csatolt szerveinek tevékenységét nem dicsérő) írásainkat. Az újra küldött levélben fölajánlott válaszadási lehetőséggel másodszorra sem élt, holott munkaköri kötelessége lett volna az érdemi foglalkozás az újságírói megkereséssel.

Sok évtizedes pályafutásom alatt sem itthon, sem külföldi tudósítói éveimben ilyen negligáló magatartással nem találkoztam. Európa működő felében ugyanis a közigazgatási beosztottak, sőt, a hatóságok is jól tudják: az újságíró felelős munkát végez, szándéka és joga, sőt, kötelessége a hiteles tájékoztatás, és ebbéli igyekezetében segíteni kell. A válaszadás meg a címzettnek eleve kötelessége, ezért (is) fizetik. Tűrhetetlen a munkájukat végző, a hivatásukat gyakorló újságírók „kikerülése”, amelynek leglátványosabb megnyilvánulása, amikor (megválasztott!) országgyűlési képviselők és kormánytagok fülükre ragasztott telefonnal elfutnak az újságírók elől. Az ok semmi más nem lehet, mint a gyávaság, a „Ne szólj szám, nem fáj fejem!” szerfölött rosszul értelmezett gyakorlata.

Tapasztalható, hogy ez a fajta megfutamodás járvánnyá vált, és az utóbbi időben nem csupán választott, kinevezett, magukat az újságíróknál felsőbb rendűnek (be)képzelő hölgyek és urak azt hiszik, hogy ők „valakik”, és ezt is megtehetik.

Itt szeretném leszögezni és közhírré tenni: NEM TEHETIK MEG, még akkor sem, ha ezt gondolják, és próbálnak „valakikként" viselkedni. Ezt a fajta magatartást undorral és megvetéssel fogadja a köz, amely joggal érzi magát lenézettnek, és olyannak, akitől a „valakik” semmi egyebet sem várnak, mint négyévenként a szavazatukat.

A hivatal hallgatásával újabb jegyzetben is foglalkozott az Infovilág (Ceterum censeo „levélre válaszolni illendő dolog” / 2018. 01. 26.): Minden bizonnyal elkényeztetett az élet. Mindeddig, ha újságíróként – kezdetben személyesen, telefonon, postai levélben, majd telexen, telefax-üzenetben, és amióta létezik, e-mailben – külképviselethez, minisztériumhoz, egyéb hatóságokhoz, intézményekhez, vállalatokhoz – kérdéssel, kéréssel fordultam, igen rövid idő alatt, vagy szinte azonnal, vagy néhány napon belül udvarias és a lehető legrészletesebb választ kaptam kérdéseimre, kéréseimre. Itthon és külszolgálataim alkalmával egyaránt.

A címzettek ugyanis (még az úgynevezett átkosban is) igyekeztek európai módon viselkedni és cselekedni. Itthon is, külföldön is tisztában voltak azzal, hogy az újságíró a hivatását teljesíti, közügyet szolgál, amikor felvilágosításért, tájékoztatásért fordul a megkeresetthez. Soha, senki sem éreztette szerénységemmel, hogy bármilyen tekintetben is fölöttem állónak képzeli magát, hanem lehetőségeihez mérten segített.

Még akkor is így cselekedett, ha netán szeretett volna lebeszélni egy-egy téma megírásáról, mondván „egyelőre nem időszerű” vagy egyéb kifogást keresett, de az esetek többségében nem zárkózott el, szükség(e) esetén volt egy kiskapu, azaz: „mihelyt időszerűvé válik a téma megírása, jelezzük…”, „kollégánk szabadságon van, beteg, külföldön tartózkodik, kérjük szíves türelmét a válaszig…”

Mostanság viszont, jó néhány éve, láthatjuk a tévékben, hallhatjuk a rádiókban, a kérdezettek (főként az éppen regnáló hatalom [ki]szolgálói) eleve elzárkóznak az újságírói kérdések egyenes, korrekt megválaszolásától. Sokan úgy viselkednek, mintha a sajtó (a szerintük ellenzéki sajtó) nem is léteznék, főleg, ha nem azt visszhangozza és idézi, amit bizonyos témákban valahol valakik véleményként kigondoltak és papagájként ismétel(tet)nek.

Még csak föl sem villan a gondolkodásukban, hogy a tisztességes sajtó – függetlenül politikai rendszerektől, pártoktól, hatalomtól és magukat az éppen aktuális hatalom fölkent képviselőinek képzelők elvárásaitól – mindig „ellenzéki”. A tárgyilagosságot, a hitelességet, a tisztességet, „a hír szent, a vélemény szabad” elve és gyakorlata ezt megköveteli az újságírótól, a sajtó valamennyi munkatársától. Az újságíró akkor nyilvánítsa ki politikai meggyőződését, amikor a szavazófülkében magára marad, és ikszelnie kell. Munkája közben a pontosság, a hitelesség, a pártatlanság vezérelje, a közjót szolgálja, hogy tekintélyét és tisztességét egy életen át megőrizhesse.

Vissza eredeti mondandónkhoz (tehát a győri kórház gyermek sürgősségi osztálya témájához), a válaszadási kötelezettség nem odázható el. Aki valódi párbeszédre törekszik azokkal, akik a választók (újságolvasók, rádióhallgatók, tévénézők) bizalmából (pénzéből, türelméből) ideig-óráig fölkapaszkodtak bizonyos posztokra, azoknak igen is kötelességük a tisztességes, egyenes, tényekre alapozott válaszadás – ha közvetlenül nem is, akkor a jó pénzért működtetett sajtó- és kommunikációs (sokak szerint: sajtóelhárító) osztályuk által.

A hivatali gőg ellenszenvet gerjeszt a sajtó munkatársaiban és azokban is, akiket tájékoztatni kötelesség.