Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2019. május 23. Az év 143. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737599. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Csoko, csoko, csokoládé…

Csoko, csoko, csokoládé… Csoko, csoko, csokoládé…
Elek Lenke

Az élethez kell egy kis szerencsi – így hangzik a gyár szlogenje. Valóban, a szerencsét senki sem tudja garantálni, de kell valami, ami megédesíti a hétköznapokat, endorfint szabadít fel a szervezetben, olykor némi koffeinnel is élénkít bennünket… no meg, a theobromin állítólag boldogít is. Az édes íz, amelyet kisgyermekkorunktól szeretünk, már csak ilyen…

Biztosra vettem volna, hogy a  Szerencsi Csokoládé már évtizedek óta hungarikum. Kiderült azonban, hogy csak néhány éve kapta meg ezt a címet, és ugyancsak pár éve vették be a Magyar Nemzeti Értéktárba. Az is furcsa egy kívülállónak, hogy a csokoládét ma a Szerencsi BonBon Kft. gyártja. Hosszú története van annak, hogy miért nem hívják most is Szerencsi Csokoládégyárnak ezt a patinás üzemet, a lényeg, hogy hamarosan ismét viselheti hivatalosan is ezt a nevet. A Nestlé Hungária Kft. ugyanis úgy határozott, hogy az édesipari termékek gyártásánál felhagy a tulajdonában lévő „Szerencsi” védjegy használatával és ezt a jogot átadja a Szerencsi Bonbon Kft-nek.

A rendszerváltás utáni zavaros, gyakorta meggondolatlan privatizációk, a kezdeti bukdácsolás, amikor még nem védték le a patinás magyar csokoládéneveket – sok patinás érték elvesztését okozta.

A régmúlt is különös értékeket hordoz. Szerencs környékén több mint 130 éve minden az édességről szól. Akár cukor formájában, akár később, már a csokoládégyár megalapításakor. A cukorgyár 1889-ben, a csokoládégyár 1923-ban kezdte meg működését. Akkor, 95 esztendővel ezelőtt ez az édességfajta még nem volt annyira ismert és elterjedt nálunk, gép sem volt elegendő, így csak egyszerű (ám finom!) táblás csokoládét és kakaóport gyártottak.

A Szerencsi Csokoládé Magyar Nemzeti Érték. Szerencs újkori történelme szorosan összekapcsolódik termelő üzemeinek: a cukorgyárnak és a csokoládégyárnak történetével. Sikerük fellendítették a város gazdasági és kulturális életét, hozzájárultak a térség ipari kultúrájának meghonosodásához.

A gyár első vezetőjének – ki más, mint – Liechti Frigyest, a svájci származású élelmiszeripari mérnök-szakembert választotta az igazgatóság, aki 25 évig állt az üzem élén. E negyed évszázad alatt állandó gyártmány- és csomagolásfejlesztéssel, a műszaki színvonal javításával, jól megszervezett ügynöki hálózatra támaszkodó kereskedelmi munkával vált világhírűvé a „cicás” emblémával jelzett kakaópor, a macskanyelv, és persze a máig nosztalgikus ízeket fölidéző Boci csoki. A második világháború előtt az ország legnagyobb csokoládégyára működött Szerencsen, amely – kész csoda! – az államosítás után sem veszítette el tekintélyét.

A hagyományt, a hírnevet napjainkban a Szerencsi Bonbon Kft. őrzi, és természetesen fejleszti, viszi tovább. Termékei iránt élénk a kereslet, miközben a verseny is nagyon éles. Napjaink gyerekei a világ csaknem valamennyi csokoládéját megkóstolhatják, a multik termékei uralják nálunk is a piacot. Közben teret nyert itthon is – jómódú körökben – a kisipari csokoládé, amely, bár színesíti a kínálatot, mennyiségben aligha veheti fel a versenyt a nagyüzemi gyártással.

A szerencsi üzemi sétán dr. Takács István ügyvezető, a gyár tulajdonosa kalauzolja az újságírókat. Tudta-e, kedves olvasó, hogy az itt dolgozók sem fülbevalót, sem gyűrűt nem viselhetnek, és még a körmüket sem lakkozhatják? Nehogy véletlenül beleessék ékszer, bizsu, lepattant lakkdarabka a forgó csokis dobba – ahol a drazsék gömbölyödnek – vagy más tárolóedénybe, gépbe, formázóba. Többségében nők finom keze közül kerülnek ki a bonbonok, a konyakos meggyek, a táblás csokoládék, a desszertek.

Mindvégig csiklandozza az orrunkat a szerencsi csokigyárat belengő édes, vaníliás-fűszeres illatár. A drága Sajdik Ferenc grafikusunk páratlanul sikeres rajzfilmfigurája, Gombóc Artúr itt aztán elemében érezné magát! Bár, aki naponta belép az üzembe, talán már föl sem figyel a kakaóbab illatára.

A szerencsiek és termékeik sikerének titka: a kiváló alapanyag, a találó, ötletes névválasztás, no meg, a külcsín, a sokféle csinos, modern vagy éppen hagyományőrző doboz. Így volt ez régen is, Szerencs szerencséjére nem változott semmit az évtizedek folyamán.

A gyár ma családi tulajdonban van, az igazgató-tulajdonos évtizedek óta itt dolgozik, ma büszkén-lelkesen mutatja be, mit tudnak a százmilliókat érő gépmonstrumok, amelyek a picuri drazsékat, a Boci csokikat és társaikat gyúrják, formázzák, csomagolják. 

Itt tevékenykedik már a második generáció is: Takács István lánya, Valéria mutatja be nekünk filmen a híres csokoládébirodalmat, közben pedig kínál minket a friss, ropogós-roppanós macskanyelvekkel és a bonbonnak is beillő, sokféle ízesítésben készülő szaloncukrokkal.

Éppen 22 esztendővel ezelőtt, 1996 áprilisában jött létre a Szerencsi Bonbon Kft. Legnépszerűbb termékeik az eredeti recept alapján készülő ét- és tejcsokoládés szerencsi retrószeletek –a Melódia, a Macskanyelv, az Állat ABC, a Vár csokoládésorozat –, a kézi munkával készülő konyakosmeggy: valódi, alkoholban áztatott meggyszemmel a közepén. Gyártanak természetesen karácsonyi és húsvéti figurákat, karamellákat, drazsékat, különféle desszerteket, kekszes árukat is. A kakaótartalom a tejcsokoládéban negyven, az étcsokoládéban 70 százalék.

A hazai túródesszertek többségénél a fogyasztók szintén szerencsi gyártású bevonóval találkozhatnak. A mai kor már megköveteli, hogy figyeljenek a diétát követőkre is: számos terméket cukor helyett fruktózzal, eritrittel, sztíviával édesítenek.

Világhírű attrakció a szerencsi csokoládé. Messzi földről jönnek az emberek, hogy vásárolhassanak a helyi mintaboltban – vigyázat, korán zár, reggel 8-tól délután 4-ig tart nyitva. Az ország egyik, ha nem a legjobb csokoládéboltjáról van szó, amelyben mindig friss minden és persze olcsóbb, mint másutt.

Az üzem – amely másfélszáz embernek ad állandó munkát, és sokaknak szezonális jövedelem kereseti forrást –részt vesz a város és Borsod-Abaúj-Zemplén megye társadalmi és turisztikai életében. Az egyik üzemrészt idegenforgalmi látványossággá fejlesztették az érdeklődők számára, amelyhez csináld-magad-csokoládéműhely is tartozik. A látogatóknak, jórészt iskolásoknak lehetővé teszik, hogy részt vehessenek a csokoládék saját kezű elkészítésében, hazavigyék műveiket, és persze megkóstolhassák a gyár többi finomságát is.

A gyár története szorosan összefonódik a városéval. Mindaz, ami megmaradt tárgyakban, régi dobozokban, fotókban, egyéb dokumentumokban, ma több helyen is látható Szerencsen, és gyűjtemények is hírt adnak a múltról. A gyárban megismerkedhetünk a hajdani kedvencekkel, a Zemplémi Múzeum pedig különösen gazdag tárlattal várja a látogatókat.

Maszler László magángyűjteménye eredeti dokumentumok és fényképek segítségével idézi fel a gyár történetét, és megtekinthetők a hajdani szerszámok, öntőformák, csomagolóanyagok is.

Az érdeklődők láthatnak sokféle, csokoládéból készült figurát is, például Csukás István és Sajdik Ferenc rajzfilmjének ikonikus főszereplőjét, a már említett, csokiimádó Gombóc Artúrt is. A tárlat leglátványosabb része a gyár igazgatói irodájának, az eredeti bútorzatnak a bemutatása. A tárgyi emlékek sorát filmvetítéssel egészítik ki.

Amikor elbúcsúzunk az igazgatótól, látom, hogy bekap egy szem szaloncukrot. Tesztelés talán? – kérdezem. „Nem, de mi tagadás, még mindig szeretem az édességet…”

Nincs egyedül ebbéli szenvedélyével – a csokigyárak, az édességgyártók „szerencsijére”.