Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2019. március 22. Az év 81. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737537. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából: a közlekedéstudós nagykövet

Az újságíró archívumából: a közlekedéstudós nagykövet
Kulcsár László

Vannak soha meg nem valósuló tervei az újságírónak is. Mint például az a nagyobb lélegzetű interjú, amelyet kis híján három évtizeddel ezelőtt szerettem volna folytatni dr. Hunkár Dénessel. Neve minden bizonnyal elsősorban a közúti közlekedési, a szállítmányozási szakma veteránjai között ismert, gyakorlati (volt autószerelő is!) tevékenysége és elméleti munkássága (a közlekedéstudományok kandidátusa) által, sokkal kevésbé azáltal, amiért 1990 őszén kapcsolatba kerülhettem vele. Nyitó képünkön: a bécsi magyar nagykövetség (Bankgasse 4-6.) főbejárata; foto: http://www.voewa.at)

Egy viszonylag rövid beszélgetés alapján helyeztem megvalósítandó terveim közé egy részletes Hunkár-interjút, netán portrériportot, amelyet – sajnos – nem csupán prolongált a napi újságírói munka, hanem végleg elsodort az idő. Az 1922. december végén született dr. Hunkár Dénes ugyanis 2011-ben elhunyt. Az ötleteket, terveket, elintézendőket tartalmazó dosszié egyre lejjebb süllyed az újságíró archívumában, vele együtt a végleg – a meg nem valósult/valósuló teendők – a tervezett Hunkár-interjú is.

Most, hogy más okból megbolygattam a sok évtizedes dossziék nyugalmát, bukkantam a Hunkár-feljegyzésre, meg arra az eredeti kéziratra, amely egy vele folytatott bécsi telefoninterjú alapján készült a méltatlanul rövid életű „komoly bulvárlap”, a Mai Nap, 1990. november 5-i számába. A delente megjelent lap különösen olvasott rovata volt a „Mi újság?”, amelyben egy-egy érdekesnek tartott személy válaszolt az újságírói kérdésekre. Aznap dr. Hunkár Dénes volt az érdekes interjúalany. Ezért:

Egy „kémet” neveztek ki Magyarország bécsi nagykövetévé – írja a linzi Neues Volksblatt című újság a dr. Hunkár Dénest bemutató cikke címében.

– Mi ebből az igazság, nagykövet úr?

– Nem igaz, hogy valaha is kém lettem volna. Viszont 1950-ben életfogytiglanra ítéltek az ENSZ javára folytatott kémkedés hamis vádjával. Nyelvtudásomnak köszönhetően – miután egyetemi tanulmányaimat befejeztem – dolgoztam az UNRRA-nak, a svéd gyermeksegély-alapnak, majd az UNICEF-nek, az ENSZ gyermekszervezetének. Eközben tartóztattak le és ítéltek el. Hat év után szabadultam, 1958-ban bűncselekmény hiányában rehabilitáltak. Otthoni és külföldi egyetemeken oktattam, nemzetközi szervezeteknek dolgoztam, a MASPED egyik igazgatójaként mentem nyugdíjba.

– Ez elég messze van a nagyköveti poszttól...

– Holott mindig is szerettem volna diplomataként szolgálni.

– Most alkalma van rá. Milyen tervekkel jött Bécsbe?

– Kormányom külpolitikájának képviselőjeként, közalkalmazottként – mivel soha semmilyen pártnak sem voltam tagja! – kívánom erősíteni az egyébként példásan jó magyar–osztrák sokoldalú kapcsolatokat.

– Napi hírek mondatják: időnként felhők is beárnyékolják kitűnő viszonyunkat. Itt van például honfitársaink feketemunka-vállalása Ausztriában.

– Nem vet jó fényt ránk, magyarokra.

– Amellett, hogy a be nem jelentett munkaerőket foglalkoztató osztrákokat keményen megbüntetik – ők is, fekete alkalmazottaik is kibújnak az adózás alól –, a feketén munkát vállalót akár ki is tilthatják Ausztriából. Főkonzulátusunknak is fő a feje a közlekedési kihágásokat elkövető, bolti lopáson ért magyarjaink miatt.

– Még mindig túl óvatos a nyugati, közte az osztrák tőke, ígéretesnek látszó vegyes vállalkozások nem jönnek létre. Mi az oka?

– Annak ellenére, hogy a legtöbb vegyes vállalkozás osztrák cégekhez fűzi a magyar partnereket, s a tőke ott topog a kapuban a határ előtt, a koncessziós törvény hiánya nem kevés vállalkozót, befektetőt óvatosságra késztet. Mielőbb meg kell teremteni fogadókészségünk jogi alapjait.

– Nagykövet úr, lesz-e Budapest–Bécs világkiállítás?

– Ha én erre egyértelmű igennel vagy nemmel tudnék felelni, nem ebben a székben ülnék. Magánvéleményem: presztízsokból is meg kell rendezni az expót. Azt, hogy mekkora legyen, szerencsére senki sem írta elő egyik félnek sem. Ez függ a hazai és a külföldi befektetők vállalkozókedvétől is.