Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szombat van, 2019. május 25. Az év 145. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737601. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Mellbevágó napló a putyinizmusról

Mellbevágó napló a putyinizmusról
Toronyi Attila

Amíg hatalmon marad a populista orosz vezér, nem veszíti el aktualitását Anna Politkovszkaja könyve. A világ „legbátrabb újságírójának” Orosz naplója az Athenaeum kiadónak köszönhetően jelent meg nemrég magyarul, az eredeti mű pedig 2007-ben angolul látott napvilágot. Az olvasó a posztszovjet Oroszország néhány viharos esztendejét, a 2003-tól terjedő évek krónikáját ismerheti meg a kötet lapjain.

Karácsony után félretettem a meggyilkolt orosz újságírónő művét, mert hézagos történelmi ismereteim miatt (mint kiderült, tévesen) érdektelennek tartottam számomra az egykori nagyhatalom másfél évtizeddel ezelőtti eseményeit. A csecsenföldi háborúkat, a sorozatos merényleteket, a Kreml szövevényes reagálásait az ukrán és grúz színes (narancsos és rózsás) forradalmakra, az orosz elnökválasztást.

A napi hírek hallatán emeltem le ismét Politkovszkaja kötetét a polcról, mert úgy szólt az egyik a tudósítás, hogy a most előkotort, régebbi törtvénynek „köszönhetően” Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin akár élete végéig hatalomban maradhat. Ennek pedig nyilván lehetnek káros mellékhatásai – akár más országokra is…

Mint ismeretes, Politkovszkaját 2006 őszén, éppen Putyin születésnapján egy lépcsőházi liftben lőtték agyon, de nem ő volt az egyetlen, akivel akkoriban (és a rá következő években) máig tisztázatlan körülmények között végeztek.

Miért kellett meghalnia, és miről szól a napló, amelyet tudomásom szerint nem adtak ki oroszul. Pedig nem ártana, ha – mint az angol nyelvű verzió szerkesztője, Jon Snow írja – repülőről dobálnák le a „levegőből Oroszország Anyácska széltében-hosszában, hadd olvassa el az egész nép”. Szerintem azonban sokan kelletlenül tennék félre az olvasmányt, hiszen tükröt tart az alacsony politikai kultúrájú tömegek elé.

Diplomata szülei jóvoltából Politkovszkaja húsz évet élt az Egyesült Államokban, és visszatérése után azt remélte, hogy újságíróként segítheti a demokratikus átalakulást. Keserűen kellett csalódnia, és tényfeltáró cikkeiért az életével lakolt. Újságokban és e naplójában is megörökítette azokat a rendszerszintű politikai és emberjogi visszaéléseket, amelyeknek tanúja volt. Ezt megelőzően, a gorbacsovi érában, majd az azt követő jelcini években még nem veszítette el illúzióit, sőt tevőlegesen közreműködött az első csecsen háború idején a békeszerződés létrejöttében.

Ám a Putyin-féle „politikai kultúra” új fejezetet nyitott Oroszország életében. Megszaporodtak a tárgyalás nélküli kivégzések, az ellenfelek, ellenjelöltek rejtélyes elrablásai, eltüntetései. A második csecsen háborút Putyin arra használta föl – írja Politkovszkaja –, hogy megszilárdítsa hatalmát. Mintha a Kreml első számú vezetője maga „állítaná elő az ellenséget”, hogy legyőzhesse őket. Közben az egyre jobban manipulált közvélemény tapsol a bátor, erős kezű vezető „sikereinek”, aki az egykori KGB, illetve a titkosszolgálati utódszervezet (FSZB) módszereit sem veti meg. (Maga Putyin is KGB-tisztként kezdte karrierjét, rezidens volt az NDK-ban.)

Az Orosz napló szerzője ámulva és felháborodva adatolja az „orosz parlamentarizmus halálát”: azt a folyamatot, ahogyan az ellenzéket leszalámizva, megvásárolva Putyint 2004 márciusában újraválasztották. S ettől kezdve nincs megállás: a nép behódol, megtapsolja, mint valaha Sztálint és Brezsnyevet, még ha átlát is rajta, ahogyan átveri az embereket. „Ügyes!” – ujjonganak az agymosottak.

„Hogy félek-e?” – kérdezi az utószóban Politkovszkaja. Nem az életét félti, hanem Oroszországot. Ha minden marad a régiben, a jövő nem sok jóval kecsegtet – töpreng. Félti hazáját a demográfiai apálytól, az alkoholizmustól, a drogfüggőségtől, de főként attól, hogy a politikai-gazdasági kurzus nem fejlődik a szerinte jobbik irányba. A jelenlegi rezsim ugyanis a totalitárius korszakhoz hasonlóan szétzúzza az ellenzékét és elpusztítja a demokrácia intézményeit. „Aki megpróbál ellenállni, azt egyszerűen lecserélik, aki pedig nem akarja, hogy lecseréljék, az…. jobb, ha vigyáz.” Politkovszkaja nem vigyázott, utolérte a bosszú. De mintha 2006 óta sem történt volna változás: „az államhatalom éli a maga külön életét. Képviselőinek arcát eltorzítja a kapzsiság, no meg a bosszúság, ha valaki arcátlanul gátolni próbálja a további gazdagodásukat. Mivel ennek a lehetőségét is ki akarják küszöbölni, prioritásuk a civil társadalom megnyomorítása. Napi szinten győzködik az orosz népet arról, hogy a civil társadalmat és az ellenzéket a CIA meg a brit, az izraeli, sőt talán még a marsbéli titkosszolgálat is pénzeli…”

Mintha ismerős lenne a jelenség, nem 2006-ból, hanem a jelenből. És nemcsak Oroszországot sújtja a putyinizmus, terjed mint a járvány.