Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szerda van, 2019. június 19. Az év 170. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737626. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Carlonak született, Budként halt meg

Carlonak született, Budként halt meg
Horváth Kálmán

Nagy hamisító a népszerűség, úgy változtat nevet, hogy nem tagadja az igazságot, és ha valaki rendőrért kiált, az Piadonét, a zsarut emlegeti. Dióhéjban ennyi Bud Spencer, született Carlo Pedersoli élete.

Kritikai realizmusnak mondták, ha megvolt, akkor szidták, amikor hiányzott, számon kérték. Régen, mai ésszel felfoghatatlan messzeségben, olykor művészeti alkotásokból kacsingatott ki, na, elvtársak, vannak még hibák: nem baj, kijavítjuk, ezért vagyunk.

Merész dolog ezt emlegetni, egy fiatal nézőnek eszébe sem jutna ilyesmi, a „Piedone nyomában” című, magyar dokumentumfilm láttán, ráadásul, egy gyerekes szülő beleájulna a gyönyörbe, hogy annyi szörnyűség után végre másfél óra szépség, és tisztaság, tisztelet a halottnak, finom benyalás az ismerősöknek, a barátoknak. Itt még a temetés is méltóságteljes, az emlékezők szeme könnyes, hangjuk reszkető, és Terence Hill is olyan, mint a nagyapám a háború után, az elvesztett fél lábával. Ritka kilencven perc ez a mozivásznon, kritikai realizmus a fasorban sincs, de jóindulatú, kedves, korábbi önmagukra emlékező emberekkel tele a padlás, leszakad, ha nem dúcoljuk alá a panelokkal. Szerencsére a rendező, Király Levente a tévés közmédia szerkesztő-riportere vigyáz, az ő meséjében nincsenek hétfejű sárkányok, gonosz banyák.

A szereplők Tündérországban mozognak, és bármit mondanak is, mindenki hisz nekik. A kérdező nem szokott kellemetlenkedni, ha neki a címszereplő azt mondja, hogy azért szereti Magyarországot, mert itt az emberek összezárnak, nem olyan megosztók, mint az olaszok, akkor ezt a riporter-szerkesztő-rendező elhiszi, és az ismerősökkel együtt lelkendezik, hogy a két évszázad polihisztora, bajnoka, színésze, zenésze, építésze, feltalálója, apukája, hűséges férje még életében fogadja, aztán még azt a szívességet is megteszi, a találkozó után rövidesen meghal, hadd legyen még értékesebb a találkozó minden perce.

...és az örök társ, Terence Hill.

Nem Carlo Pedersolival van a baj, talán ő sem tehet arról, hogy a neve a Bud sörmárka, és Spencer Tracy (1900–67), kétszeres Oscar-díjas színész keverékeként marad fenn, hogy valós élete: diákkora, úszócsúcsa a homályba vész, és helyette marad a forgatókönyvírók alkotta virtuális főhős. Nem ügyes üzletember, hanem zseniális feltaláló, gyermekruhák, elektromos autók, tengeri hajók tervezője, egy kicsit az aláírást digitálisan forradalmasító Rogán Antal utánzata.

Igazából csak Carlo Pedersoliként hagyott itt minket, földieket, Piedone, a zsaru, Banános Joe, Buldózer, Az óriási nyomozó, és a többi hős velünk marad. Filmek, regények, szobrok, falfirkák, emlékeztetnek rá, szülővárosában, Nápolyban mindig kék az ég, és nincsenek szeméthegyek. Persze, van, amit nem lehet, és nem is szabad a glóriával, takargatni, a gyermekbarát, az adakozó Carlo, szemüveget viselt, szerette a hasát, mondhatni falánk volt, és ettől rögtön esendővé, már-már hétköznapivá vált, otthonában ragaszkodott a székéhez, mások vágyhatták rá, akkor sem adta, szóval ő, értette a magyarokat, talán azt is tudta róluk, hogy ha valamit szépen, és sokszor mesélnek nekik, azt elhiszik…

PIEDONE NYOMÁBAN: színes, magyar portréfilm, 90 perc, rendező: Király Levente.
hazai mozibemutató: február 28.