Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2019. február 22. Az év 53. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737509. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Ma már csak emlék: harminc éve jelent meg

Ma már csak emlék: harminc éve jelent meg
Szöllősi Ferenc

De rég volt! Éppen harminc éve, 1989. február 8-án jelent meg a Mai Nap, az alcímében hangoztatott független, képes hírlap első száma. Előtte és utána egyaránt volt részem néhány újság létrehozásában, de ennek emléke: felemelő és nyomasztó egyszerre. Az első, a harmadik és a tizedik lapszám megjelenése órákat csúszott. Egy reggeli újságnak, amely éjszaka készül, kellemetlen, de nem végzetes időveszteség, ám egy délutáni lapnak a délelőtti lapzártáját követő nyomdai előállításra, szállításra, eladásra sokkal rövidebb idő áll rendelkezésre.

A hosszas és igen alapos felkészülés ellenére bekövetkezett harmadik eset volt olyan drámai, hogy amikor a motoros rendőr elindult a nyomdába az utolsó oldallal, akkor a levilágító helyiség ajtaját behúztam magam mögött, ne lásson senki, a sötétben zokogva vertem a falát, s hajtogattam, hogy csak azért is lesz lapunk!

Ki voltunk szolgáltatva a technikának. Jobban, mint elképzeltük. Azt hittük, kellő előrelátással megszerveztük Magyarország első, valóban teljesen számítógépesített szerkesztőségét: megtaláltuk az elérhető legjobb hardvert, elkészíttettük a legjobb szerkesztőségi és tördelői szoftvert, szakértőket foglalkoztattunk, hogy a hardver és a szoftver jól illeszkedjék egymáshoz. Minden munkatársnak vizsgáznia kellett számítógép-kezelésből, a tördelők gyakorlása céljából halogattuk a lap indítását. Tessék, minden hiába?

Horváth István, az alapító főszerkesztő (jobbra) a visszaemlékezés szerzőjével.

Akkor már tíz hónapja foglalkoztunk az előkészítéssel: 1988 áprilisának elején Horváth István hármunkat hívott egy kétnapos megbeszélésre az újságíró-szövetség idényen kívüli kihaltságában nyugodt elmélkedéshez ideális gödöllői horgásztavához, a másik két társunk Kőbányai György és Pallagi Ferenc volt. Új napilap akkor már kerek húsz éve nem jelent meg, a Magyar Hírlap volt az utolsó 1968-ban.

Demján Sándor, a Magyar Hitelbank elnökeként fogadtatta el azt az elképzelést, hogy próbálják ki, miként működhet sajtóvállalkozás, ha nem áll közvetlen pártirányítás alatt. Így hozták létre lap- és könyvkiadó cégnek a Reform Részvénytársaságot; Horváth István kapott felkérést egy napilap-koncepció kidolgozására, ő pedig bevont minket, akik vele együtt korábban a fénykorát élő Esti Hírlapnál dolgoztunk. Nyilván e közös múltunk szerepet játszott, hogy hamar a délutáni lap indítása vált az elgondolás alapjává (jól ismertük az egyetlen leendő vetélytárs Esti Hírlap gyengeségeit). Miután elváltunk, talán két hét sem telt el, hívott Pista, hogy megvan a döntés, hozzáláthatunk a napilap előkészítéséhez.

Lehet újság, de papír nincs hozzá – írta a hivatal. 

Felmondtam rovatvezetői állásomat a Képes7-nél (két évvel azelőtt indított hetilap volt és villámgyorsan a legnépszerűbbé vált e periodikák között), s a magát alapozgató Reformnál hivatali beosztást (hiszen szerkesztőség még nem volt) kapva osztály nélküli osztályvezetőként (ahogy Pallagi Ferenc is, főosztályvezető főnökünk volt Horváth István) május közepétől főállásban kezdtem tárgyalni papírgyári, nyomdai, postai (a Magyar Postáé volt a hírlapterjesztés), vasúti vezetőkkel az együttműködés meglévő és a lehetséges új megoldásairól. Nekem egy tapasztalt postai főeladó mondta el a varázsszót, amit náluk és máshol is alkalmaztam aztán. Sejtésem szerint Demján Sándor is ennek segítségével hozta létre pártengedéllyel a kezdettől pártfüggetlen gyakorlatot folytató lapkiadó céget): „kísérlet”. Egyszeri próbálkozásra általában mindenki kapható, nincs folytatási kényszer.

Nekiláttunk, hogy próbáljunk változtatni a berögzült gyakorlaton. Készséges partnereket találtunk. Elértük, hogy a Szikra Lapnyomda a gyártási folyamat második felénél kapcsolódjék be, nem kell szöveget, címet szednie, a képek kliséit elkészítenie, betördelni az oldalakat, hiszen már a kész oldalfilmeket fogadja majd tőlünk a nyomólemez-készítéshez. („Nagyszerű! Ez lesz az első, nyomdahiba nélküli újság – reagált óhajunkra a tárgyalópartnerünk – , hiszen a sajtóhibát is a szerkesztőség követi majd el!”) A posta vállalta, hogy az Esti Hírlapnál korábbi lapátadási tervünk megvalósítása esetén, önállóan kiszállítja az a kinyomott lapot újságárusokhoz, továbbá azokhoz a vonatokhoz, amelyeket így a miénk elér, de az Esti Hírlap nem. A MÁV-nál egy villámértekezleten az esetlegesen érintett területek vezetőivel sorra vettük, milyen esetben és hogyan kezelhető a lap, s megállapodtak a részvevők, hogy a mozdony második vezetői állásában lehetséges a szállítás.

A kiadónak, szerkesztőségnek választott hely – a Ganz-Mávag Mozdony- Vagon és Gépgyár vezérigazgatósági toronyépületének kilencedik emelete – még röviddel előtte sem lehetett volna a miénk. Ám a Ganz-cégek addigra önállósodtak, megszűnt a központ, bér-irodaházként működött tovább az épület. A korra jellemző mozzanat: a Hírlapkiadó Vállalattól – amelynek sokáig voltunk megbecsült alkalmazottjai – kaptunk helyiségeket a kiadó Esti Hírlapjának vetélytársaként jelentkező lap előkészítésének megkezdéséhez. Onnan, a pesti Blaha Lujza térről költöztünk 1988 nyarán a Népliget peremén magasodó Ganz-székházba. Letettünk a villámgyors lapindításról, eltökélve, hogy a szerkesztőséget nem avítt gépekkel szereljük fel, hanem a más területeken már jól hasznosított számítógépes hálózatot építünk ki, minimalizálva a papír-felhasználást, egyszerűsítve a kézirat útját, kezelését. Ez lesz az első igazi számítógépes szerkesztőség az országban!

Folyt a sokrétű építkezés – alakult az épület, a számítógépes rendszer, a munkatársi közösség. Ha megmaradunk az írógépnél, a hagyományos tördelésnél, ősz végén már megjelenhetett volna a lap. A számítógép használata ismeretlen volt a döntő többségnek, mindenkinek meg kellett tanulnia, s vizsgáznia is (sikeres vizsga után pénzjutalom járt).

A lap indulását megelőző bemutatkozó lapból két legendás – már elhunyt – alapító sajtószemélyiség: Fekete Gábor és Kőbányai György.

Elkészült a lapfej, A Nap volt a tervezett cím, ám üzenet érkezett: Kádár elvtárs megjegyezte, hogy nem szerencsés e név, mert Szálasinak a nyilaskeresztes párt előtt volt egy Nemzeti Akarat Pártja nevű szervezete, amely a plakátjain NAP névvel jelent meg. Elmondtam ezt egy vasárnapi ebéden anyósoméknak, akik egy hét múlva azt mondták: „Gondolkodtunk ezen a NAP-plakát dolgon, Ferkó! Azokra a plakátokra már csak az emlékszik, aki kiragasztotta őket!” Lapunk címe mindenesetre kibővült. Tanácsadónk volt a magyar sajtó nagy öregje, az aggastyánként is nyüzsgő életet élő, friss szellemű Ritter Aladár, aki immár Mai Nap névre rajzoltatta meg egy grafikussal a fejlécet: a piros felületet szétfeszítő fehér betűk (ha jól emlékszem, a Gill betűcsaládból) remekül mutattak, tetszett is mindenkinek. Én egy apró igazításra kértem a mi rajzolónkat, mert ez a betűtípus akkor divatban volt, reklámokban gyakran, de több lapfejhez is alkalmazták (Magyar Ifjúság, Siker Magazin), s tartottam tőle, hogy az i betű pontjának jellegzetes, félrecsúsztatott elhelyezése a betű homorú tetejében sokadszor hallott viccnek minősülhet. Egy oszlopra pedig felragasztottam egy cetlit, rajta javaslatommal, milyen jelszót írjunk a lapfejhez: „Haza és haladás” – azért másként hangzott e Kölcseytől származó három szócska, mint az előző évtizedek napilapjain a „Világ proletárjai, egyesüljetek!”

Készült egy utalványsorozat: ennek különböző pénzértékű lapjaival azonnal fizethetett a nem belső munkatárstól származó kéziratért az átvevő rovatvezető, a szerző pedig rögtön beválthatta a pénztárnál. Nagyszerű gárda formálódott tapasztalt idősebbekből és agilis, nyitott szellemű fiatalokból, később ezt egészítették ki az azonnal tenyérbe számolt honoráriumért az érdekességeket hozzánk hozó más lapoknál állásban lévő újságírók.Az írás elején említett rendőr-megjegyzés alapja: közlekedési rendőrséggel megállapodtunk, hogy a lapzártás oldalakat motoros rendőrök szállítják a nyomdába – alapítványi támogatás ellenében –, el ne akadjon az utcai forgalomban.                                                                                                           Egyszer aztán minden gép a helyére került (a fotósok a gyorsabb hozzájutás végett Svájba mentek ki Nikon-felszerelésükért), ám olyan bajok is kiderültek, amelyek miatt módosítani kellett a teljes nyomdai előkészítésre tett vállalásunkat. Nem sikerült tisztességes minőségű nyomdai fotókat előállítani, a szkenner gyártójának Bécsből ideküldött embere két nap próbálkozás után kijelentette, hogy amilyen minőséget mi várunk, azt nem is tudja a gép. (Jóval később kiderült, hogy tudja, csak ez az ember nem értett hozzá.) A Szikra Nyomda szakemberei készséggel segítettek. A betördelt oldalakat nyomólemez készítéséhez alkalmas papírra vagy filmre levilágító berendezés pedig kiszámíthatatlan időközönként és okokból olykor megállt. A végsőnek kitűzött február 1-jei indulás a biztonságos megjelenés céljából még egy héttel elhalasztódott. Úgy látszott, ennyi idő elég is, az elejéről a végéig működik rendszer, a képkezelés kivételével.

A Mai Nap első számának impresszuma.

És a megjelenés napján, február 8-án, a lapzártában megint leállt a levilágító, a bemutatkozó lapszám dél helyett fél négy felé került utcára a fővárosban, vidékre talán csak a reggeli lapokat szállító éjszakai vonatokkal vitte el a posta. Amikor ez a tizedik számnál harmadjára ismétlődött, Horváth István szerkesztőségi értekezletet hívott össze és feltette a kérdést: függesszük-e fel a megjelentetést, amíg sikerül kiiktatni az ilyen presztízsromboló eseteket, amelyek a lap jövőjét gyorsan és talán visszafordíthatatlanul tönkretehetik, Vagy küzdjünk, küszködjünk, bízzunk a sorsban és a megoldást kereső szakemberekben?

A csapat döntő része az azonnali folytatás mellett volt. Kétségkívül megszenvedtük, de a lap ezt követően napról napra idejében megjelent. Az oldalak döntő részét már a megjelenés előtti este előállítottuk, úgy készítettünk az olvasók széles táborának érdekes lapot, hogy nem vártunk arra, reggel még értesülünk-e egy új szenzációról. („Naponta megjelenő hetilap a tiétek!” – jegyezte meg egy főszerkesztő kolléga.)

Ami engem illetett: ebben az időszakban rendszeresen megtörtént, hogy mire ügyeletes szerkesztőként végeztem és hazaértem, éjjel egy óra is elmúlt, másnap reggel hatkor pedig bent voltam a szerkesztőségben. Viszont talán három hónap sem telt el, és a Mai Nap példányszáma meghaladta az Esti Hírlapét.