Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma hétfő van, 2019. május 20. Az év 140. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737596. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

A Bizottság felülvizsgálja az EU–Kína-kapcsolatokat

A Bizottság felülvizsgálja az EU–Kína-kapcsolatokat
Infovilág

Tekintettel Kína gazdasági erejének és politikai befolyásának növekedésére az Európai Bizottság és az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini felülvizsgálta az EU és Kína közötti kapcsolatokat, illetve az ezekből adódó lehetőségeket és kihívásokat. A felülvizsgálat eredményeként a Bizottság és a főképviselő ma közös közleményt adott ki, melyben 10 konkrét intézkedést vázolnak fel a kapcsolatrendszer elmélyítése és javítása céljából. Az intézkedéseket az EU állam-, illetve kormányfői március 21–22-i csúcstalálkozójukon fogják megvitatni.

Kína egyidejűleg több szerepet is betölt az unióval kialakított kapcsolatrendszerben: együttműködési partner, amellyel az EU-nak szorosan összehangolt közös céljai vannak, tárgyalópartner, amellyel az uniónak meg kell teremtenie az érdekek közötti egyensúlyt, gazdasági versenytárs, mely vezető szerepre tör a technológiai ágazatban, és olyan rendszerszintű rivális, amely alternatív kormányzási modelleket részesít előnyben. Európában egyre inkább úgy látják, hogy a Kína által kínált lehetőségek és az ország vonatkozásában fennálló kihívások tekintetében egyensúly-eltolódás ment végbe. A mai közös közleménnyel az Európai Bizottság és a főképviselő vitát kíván indítani avégett, hogy az európai megközelítés az eddiginél realisztikusabbá, határozottabbá és sokrétűbbé váljék.

A közlemény 10 intézkedést vázol fel, melyek alapvetően a következő 3 célkitűzés megvalósítását hivatottak elősegíteni. Az Európai Uniónak:

  • világosan meghatározott érdekek és elvek alapján el kell mélyítenie Kínával folytatott együttműködését, globális szinten előmozdítva a közös érdekek érvényesülését;
  • határozott lépéseket kell tennie avégett, hogy a gazdasági kapcsolatokat meghatározó feltételek még kiegyensúlyozottabbá váljanak, és nagyobb mértékben alapuljanak a kölcsönösség elvén;
  • alkalmazkodnia kell a változó gazdasági realitásokhoz, és meg kell szilárdítania belső szakpolitikáit és ipari bázisát, hogy hosszú távon fenn tudja tartani az uniós jólétet és társadalmi modellt, és meg tudja őrizni az uniós értékeket.

E három cél megvalósítását a közleményben felvázolt 10 konkrét intézkedés szolgálja majd, melyek egyebek mellett a következő területeken jelölik ki az uniós fellépés irányát: emberi jogok, béke és biztonság, éghajlatvédelem, stabilitás, fenntartható gazdasági fejlődés, jó kormányzás, közbeszerzések, külföldi állami finanszírozás a belső piacon, a kritikus digitális infrastruktúrák védelme, a külföldi befektetések átvilágítása és a Kereskedelmi Világszervezet reformja.

 
A Bizottság nyilvántartásba veszi a „Housing for All” polgári kezdeményezést

Az Európai Bizottság ma úgy döntött, hogy nyilvántartásba veszi a „Housing for All” elnevezésű európai polgári kezdeményezést. A kezdeményezés célja, hogy jobb jogi és pénzügyi keretfeltételeket teremtsen ahhoz, hogy Európában mindenki könnyebben juthasson lakáshoz. A szervezők arra kérik az Európai Bizottságot, hogy:

  • biztosítson mindenki számára könnyebb hozzáférést a szociális és megfizethető lakhatáshoz;
  • tekintsen el a maastrichti kritériumok alkalmazásától a szociális és megfizethető lakások építését célzó állami beruházások esetében;
  • gondoskodjék arról, hogy a nonprofit és fenntartható ingatlanfejlesztéssel foglalkozó felek az eddiginél könnyebben juthassanak uniós finanszírozáshoz;
  • dolgozzon ki szabályozást a rövid távú bérletekre vonatkozóan;
  • állítson össze statisztikát az európai lakhatási szükségletekről.

Az uniós alapszerződések értelmében az EU jogi lépéseket tehet ezen a téren, például a belső piaci szabályok kapcsán, valamint az európai gazdasági, társadalmi és területi kohézió megerősítése érdekében. A Bizottság ezért jogi szempontból elfogadhatónak ítélte a kezdeményezést, és a nyilvántartásba vétele mellett döntött. A Bizottság ebben a szakaszban nem vizsgálja a javaslat tartalmát.

A kezdeményezés nyilvántartásba vételére 2019. március 18-án kerül sor. Ezt követően egyéves időszak áll a szervezők rendelkezésére a támogató aláírások összegyűjtésére. Ha a kezdeményezés egy éven belül egymillió támogató nyilatkozatot kap legalább hét különböző tagállamból, a Bizottságnak három hónapon belül reagálnia kell: el kell döntenie, hogy helyt ad-e a kérelemnek, vagy elutasítja azt, és döntését mindkét esetben indokolnia kell.