Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2019. május 24. Az év 144. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737600. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából: Zizers nagyasszonya

Az újságíró archívumából: Zizers nagyasszonya
Kulcsár László

Nyolc hónap alatt kétszer is foglalkozott az akkoriban tekintélyes, itthon és külföldön egyaránt mértékadónak számító napilap, a Magyar Hírlap az utolsó magyar király, IV. Károly (uralkodói címei: „I. Károly Isten kegyelméből Ausztriai császár, Magyarország e néven IV., Apostoli Királya, Cseh, Dalmát, Horvát-Szlavonországok, Galicia, Lodoméria, Ráma, Szerb-, Kún- és Bolgárországok, úgy Illyria, Jeruzsálem stb. királya, Ausztria főhercege, Toscana és Krakkó nagyhercege, Lotaringia, Salzburg, Steyer, Korontán, Krajna és Bukovina hercege, Erdély nagyfejedelme, Morvai őrgróf, Fel- és Al-Szilézia, Modena, Parma, Piacenza, Guastalla, Osviecim és Zátor, Teschen, Friaul, Raguza és Zára stb. hercege, Habsburg, Tyrol, Kyburg, Göre és Gradiska grófja, Trient és Brixen fejedelme, Fel- és Al-Luzsica s Isztria őrgrófja, Hohenembs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja, Trieszt, Kattaro és a Szláv őrgrófság ura) feleségével, Zita királynéval. Az alább olvasható első írás a svájci–osztrák határ menti községben, Zizersben élő özvegy életútját igyekezett bemutatni. A második – ki gondolta volna, hisz’ korához képest nagyszerű állapotnak örvendett uralkodófeleség – viszont már a haláláról és temetéséről számolt be. Alább a Magyar Hírlap 1988. augusztus 6-i számában megjelent írást adjuk közre.

Önmaga és még sokak számára: császárné és királyné. Az Osztrák—Magyar Monarchia legutolsó uralkodójának, I. (IV.) Károly császárnak és (magyar) királynak az özvegye, Zita ugyan­is a mai napig sem mondott le a trónról. A Bourbon-pármai uralkodóház sarjaként született 1892. május 9-én az olaszországi Viareggio melletti Pianore-kastélyban. Az elűzött Róbert pármai herceg és annak második felesége, a portugál infánsnő Mária Antónia braganzai hercegnő ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot.

Zita (Mária Adelgunda Mikaéla Rafaéla Gabriella Jozefa An­tónia Lujza Ágnes) hercegnő az apácáknál nevelkedett, tanult, rendkívül öntudatos, kemény akaratú arisztokrata lány igazán érdekes, történelmi eseményekben gazdag élete 1911. október 21-én kezdődött. Azon a napon, amikor Károly (Ferenc József) Habsburg főherceg feleségül vette... (A nyitó képen: IV. Károly megkoronázása Budán.)

Életrajzírói is megerősítik a tényt: Zita és Károly egybeke­lése dinasztikus érdekektől mentes, igazi szerelmi házasság volt. Ez derül ki az angol Gor­don Brook-Shepherd (Az utol­só Habsburg, 1968), a holland E. H. P. Cordfunké (Zita, 1986) című könyvéből és a korszak is­merője, Johann Christoph Allmayer-Beck, az Osztrák Had­történeti Múzeum volt igazgató­jának a tanulmányaiból. Ezt bizonyítja persze a legérdekel­tebb, a legfontosabb, a ma is élő tanú, az excsászárné és exkirályné tántoríthatatlan ra­gaszkodása férjéhez, férjének általa és népes családja által szentnek tartott emlékéhez.

Zita 19, Károly 24 éves volt, amikor a steinfeldi Schwarzau-kastély házi kápolnájának oltá­ra előtt örök hűséget esküdtek egymásnak. A hercegnőnek legföljebb címe s rangja volt, jóformán mindennemű anyagi háttér nélkül. A régensi köte­lezettségek alól „fölmentett” atyja (Párma csatlakozott az egységes olasz királysághoz), Róbert herceg csupán a steinfeldi kastélyt és a Ligur-tenger partján álló Pianore-kastélyt mondhatta a családénak.

Károly főherceg, az agg I. Ferenc József cs. és király má­sodfokú unoköccseként egyik tagja volt a népes Habsburg-famíliának. Csak Károly Lajos elsőszülött fia, az első világ­háború előestéjén, 1914. június 28-án Szarajevóban meggyil­kolt Ferenc Ferdinánd halála után lép(het)ett előbbre a trónöröklésben. Apja, Ottó (azaz Ferenc Ferdinánd öccse) ugyan­is alig negyvenévesen meghalt, így a monarchiaalapító Ferenc József halála után, 1916. november 21-én előbb Bécsben Ausztria császárává, december 30-án Budán Magyarország apostoli királyává koronázták Károlyt, feleségét, Zitát pedig császárnévá, illetve királynévá.

Károly egész életében álmo­dozó széplélek volt; vallásos­ságából táplálkozó határtalan idealizmusa és naivsága foly­tán az udvarban nemigen szá­moltak vele. Még akkor is, ami­kor már eldöntetett: ő a trón egyetlen várományosa, a főher­ceget mint politikai non-valeurt emlegették. Ennek következtében (későbbi tettei Napnál vilá­gosabban bizonyítják) nem is vette körül szakmailag megbíz­ható tanácsadói testület. A kor legfontosabb problémáiban, százezrek életét és halálát el­döntő kérdésekben, a háború és/vagy béke ügyében egysze­rűen ignorálták az uralkodó személyét.

Zita, az okos asszony, az oda­adó feleség és anya a kezdet kezdetén fölismerte férje gyen­géit és gondjait, s anélkül, hogy ezt egy pillanatig is éreztette volna, megpróbált a lehető leg­tapintatosabban mellé állni, minden ügyben tanácsaival se­gítette, elgondolásai végrehaj­tására biztatta. Már akkoriban is tudható volt, hogy csupán a „feleség bajtárs" – a másik szerfölött naiv, az uralkodás­hoz, a politikához legalább annyira nem értő, csak erősebb akaratú. asszony – biztatásai legföljebb érzelmi muníciót ad­hatnak. Az élet-halál, a birodalom fönnmaradása vagy buká­sa kérdéseiben a körülmények alapos ismerete, a társadalmi, gazdasági, politikai folyamatokban való eligazodás nélkül nem születhet okos és felelős döntés.

Az utolsó osztrák–magyar uralkodópár látogatása Pozsonyban, nem sokkal a monarchia megszűnése előtt.

Károly rossz szellemének is tartották – nem kevesen – Zitát: az „olasz nő” (ekként emlegették származása miatt, elsősorban a legfőbb háborús szövetségesek Berlinben) előbb-utóbb úgyis „árulásra csábít­ja” akaratgyenge, döntéskép­telen férjét. És mit hoz a sors, a politikai dilettantizmus?

Zita apjának, Róbert herceg­nek a két házasságából 12 gye­reke született. A későbbi csá­szárnénak és királynénak ép­pen e kiterjedt családi szálak segítségével is lehetősége nyí­lott a beleszólásra a nagypoli­tikába. Férje, az Osztrák–Ma­gyar Monarchia feje különbéke-kísérleteit kívánta segíteni.

Zita két öccse, Sixtus és Xavier (miután mostohabátyjuk, Elia von Parma a cs. és kir. hadse­reg vezérkari tisztje lett), dac­ból-e vagy számításból, a bel­ga hadseregben (a monarchia ellensége, az antant oldalán) vállalt szolgálatot. Az akkori­ban már ötödik gyerekét váró uralkodófeleség javasolta Károlynak: forduljon békeaján­lattal a franciákhoz. (Megint csak a naivság: azt gondolták, hogy a francia vezetés valami­féle nosztalgiától és királytisz­telettől serkentve, megfonto­lás tárgyává teszi az osztrák császár ajánlatát, mert annak felesége szegről-végről Bourbon-ivadék...) Károly leveleit a pármai hercegfire, a belga uniformist viselő Sixtusra bíz­ták. Clemenceau francia mi­niszterelnök – azután, hogy az antant visszautasította a titkos és egyoldalú ajánlatot – 1918. április 13-án még meg is szégyenítette az osztrák–magyar uralkodót: nyilvánosságra hoz­ta a leveleit.

A központi hatalmak veresé­gével végleg megpecsételődött a monarchia sorsa, és bár sem Károly, sem Zita nem ismerte el: a forradalmak és a vesztes háború egyszer s mindenkorra elszakítják a Habsburg-dinasztia erősnek vélt fonalát, az eseményeket nem lehetett meg­állítani. Érdemes idézni a már említett brit szerző, Gordon Brook-Shepherd Az utolsó Habsburg című könyvéből: „ ... reggel 11 órakor a forradalom megjelent a Schönbrunnban. Igaz, csak egy kiált­vány formájában, amelyet Lammasch miniszterelnök és Gayer belügyminiszter ho­zott... A miniszterek – em­lékszik Zita királyné – egyik teremből a másikba követték a császárt, követelve az aláírását (a lemondó nyilatkozatra – a szerző.) ...Egy uralkodó soha­sem mondhat le – kiabálta a volt monarchia első asszonya. – Megfoszthatják hatalmától.

Kreisky akkori osztrák kancellár megtalálta módját annak, hogy az özvegy császárné újra osztrák földre léphessen férje 95. születésnapján, 1982. augusztus 17-én.

Ez rendben van, ez erőszak. De lemondani – soha, soha, soha! Inkább itt essek össze. Akkor megmarad Ottó. És ha valamennyiünket meggyilkolnak, úgy még mindig lesznek Habsburgok ...

1918. november 11-én, déli 12 órakor az osztrák császár és magyar király elővette fémceruzáját, és aláírta az okmányt, amely formálisan is véget vetett a hat és fél évszázados Habsburg-uralomnak. . . ”

Zita és legidősebb fia, Habsburg Ottó.

Habsburg Károly ebben a rövid kiáltványban közölte: „...előre elismerem azokat döntéseket, amelyeket osztrák nép a jövendő államformájáról hozni fog. Választott képviselői útján a nép vette át a kormányzást. Az államügyekben való minden további részvételről ezennel lemondok.” Sokan még ma is erre az utolsó mondatra hivatkoznak, amikor a monarchia visszaállításáról álmodoznak: Károly ugyanis nem a trónról, hanem az államügyekben való részvételről mondott le. – Vannak, akik feltételezik: a megfogalmazás Zitától, és nem (miként hivatalosan állítják) az uralkodópár gyóntatójától, Seipel pátertől származik.

Zita mindössze 26 éves, amikor a monarchia összeomlása után férjével, gyermekeivel együtt száműzetésbe kényszerült. Harmincévesen Gödöllő, Bécs, Eckartsau, Svájc, két sikertelen magyarországi királypuccs, Tata, Tihany, Románia, Törökország, Gibraltár után (brit segédlettel) rövid időre megtelepedhetett a Madeira-szigeti Funchalban. Ott halt meg Károly 1922. április 1-jén, szombaton 12 óra 23 perckor. Mindössze 35 éves volt. Tíz és fél esztendei házasság után nyolc gyerekkel ajándékozta meg feleségét, kinek legkisebb lánya, Erzsébet (Sarolta von Liechtenstein) hercegnő éppen két hónappal apja halála után született. Zitát és gyermekeit a spanyol állam mentette meg a teljes anyagi összeomlástól azzal, hogy otthont és kegydíjat adott nekik. Az uralkodópár családi ékszereit ugyanis a „megbízható” Bruno Steiner ügyvéd elsikkasztotta.

Belgiumi kitérővel Zita családja az Egyesült Államokban vészelte át a II. világháborút, és csak azután tért vissza újra Európába. A nagyasszony immár évtizedek óta legteljesebb visszavonultságban, teljes szellemi és testi frissességben él egyik lánytestvérével egy kis svájci faluban, Zizersben, nem messze az osztrák határtól. Kolostori magányából először 1982-ben mozdult ki, amikor is 90. születésnapján az osztrák kormány engedélyezte számára, hogy beléphessen Ausztriába.

Zita császárné és királyné élete alkonyán, nem sokkal a halála előtt.

Azóta többször is járt gyermek- és­ ifjúkora földjén – lányánál Stájerországban és Bécsben is. Legidősebb (és leghíresebb) fia, Ottó a minap magánemberként látogatott feleségével és lányával Magyarországra...

(Képek egykori filmhíradókból és az ORF Kaiserin von Österreich című dokumentumfilmjéből (forrás: youtube)