Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2019. június 27. Az év 178. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737634. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Újságírók célkeresztben

Újságírók célkeresztben

„Kétszer lőttek rám. El kell mondjam, karrierem egy szakaszát a BBC-nél újságíróként éltem meg. Az első lövéssel Vukovárnál céloztak meg; a második esetem Kabulban történt, 1997-ben, amikor a tálibok elfoglalták Afganisztán fővárosának egy részét" – vezette fel a népes meghívottakból álló beszélgetés részvevőinek vitáját Michael Ignatieff, a CEU rektora – az egyetemi hallgatóság nem kis meglepetésére. (A grenzecho.net képén: két riporter fölemelt kézzel a nadzsafi utcán, hogy le ne lőjék. Irak még napjainban is világ legveszélyesebb országai közé tartozik az újságírók számára.)

Michael Grant Ignatieff (*1947), akiről a Wikipedián olvasható életrajza említést sem tesz a fenti két „kalandról”, tudható, hogy kanadai író, publicista, történész és egykori politikus, neves nyugati egyetemek előadója… Elmondta, akkor még biztonságos volt az újságírás, „még akkor is, ha rád lőttek. Mert például golyóálló felszerelésben voltunk. Jó volt tudni azt is, hogy egy nagy céghez tartozol, amelyik gondoskodik rólad. Jelen esetben a BBC. Nos, a mai újságírásról ezt aligha mondhatod el” – fejtegette „Az újságírók megtámadása és a támadás az újságírás ellen” című beszélgetésen, mint felvezető előadó. Merthogy ma már alig van olyan nagy cég szerte a világban, amely védőszárnyai alá veszi az újságírókat. A BBC persze kivétel, de a szakma szabályai is rémisztően megváltoztak. Leginkább fiatal szabadúszó újságírókat látok ilyen veszélyes helyeken, ahonnan ő tudósított pályája kezdetén, másrészt ők a saját szakállukra, kockázatot vállalva indulnak neki a világnak tudósítani. Ennek sok veszélye van. Vannak például olyan helyek, ahová már nem is mennek újságírók épp a biztos anyagi és szellemi háttér hiányában, így alig tudunk manapság valamit Kongóról vagy Szomáliáról. Mert oda már a kalandvágy sem viszi el az életüket is kockára tevő újságírókat – adott biztos irányt a vitának Michael Ignatieff, a CEU rektora.

– Azért állítom ezt, mert a legmagasabb szinten zajlik az összejátszás a kormány és az oligarchák között, utóbbiak médiatulajdonosok és állami pénzből állíttatnak elő olyan terméket, ami kizárólag a saját érdekeiket képviseli. Mondanom sem kell, miért jelent ez óriási veszélyt a független újságírásra. Azért, mert rontja az újságírás színvonalát és a megszülető írások elfogultak a tulajdonos irányába. Ami egyben azt is jelenti, hogy nem az újságírók, nem a szakma dönti el, hogy miről írnak, milyen témát választanak.

– Tehát akkor nyugodtan kijelenti, hogy nincs független újságírás ma Magyarországon?

- Azért még maradt egy-két független médium. Az egyetlen igazán számottevő, utolsó nagy médium, a német tulajdonban lévő RTL Klub. Reméljük, maradni tud és egy pár kisebb, de erőforrásai híján majdhogynem marginális oknyomozó portál, akik persze kiváló munkát végeznek.

Épp azért, mert a világ olyan, amilyen, érdekli egyáltalán az embereket ma az újságírás? Az, hogy milyen veszélyeknek vannak kitéve az újságírók? Számít még valamit a szakma?  

Nehéz kérdés, de ha például csak azt nézem, hogy Szlovákiában van olyan médium, amelyik képes a saját olvasótáborából és csak abból fenntartani magát, akkor azt kell mondanom, szerintem a tendencia nem rossz. Mert ma még nem jellemző, hogy az emberek áldoznának a médiára. Pontosabban még nem ismerték fel, miért lenne fontos a számukra a független média.

Dragomir Romániából érkezett, de élete javarészét külföldön élte le, Londonban is dolgozott a Független Hálózat program vezetőjeként és a Nyílt Társadalom Alapítványnál is. Nemcsak a felmérések, de saját tapasztalata szerint is Romániában azért még valamivel jobb a média helyzete, mint hazánkban.

– Ott is rossz, de a média foglyul ejtése nem olyan mértékű és koncentrált, mint Magyarországon.
 

Sejal Parmart, aki az EBESZ-ben, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben a média és szólásszabadság elemzője volt, és jelenleg a CEU professzora, a régióban elkövetett gyilkosságokról és újságírók elleni támadásokról kérdezem.

- Igen, jó néhány gyilkosságot említhetünk, amelyik különösen nagy médiafigyelmet kapott. Például a korrupciós ügyekben nyomozó máltai újságírónő, Daphne Caruana Galizia meggyilkolását, és a szlovák kolléga, Jan Kuciak megölését is említhetem, és ugyebár itt nem közel-keleti háborús térségről beszélünk, hanem egyszerűen politikai maffiózógyilkosságokról.

– Tehát a háborúktól függetlenül is romlott a helyzet a békés térségekben is? Ezek szerint csak látszólag békések az adott országok.

– A 2000-es évek elején hirtelen megnőtt az ilyen típusú újságíró-gyilkosságok száma, az utóbbi 10 évben pedig tovább emelkedett, tehát korántsem megnyugtató a helyzet. Olcsó az újságíró élete és a kritikus újságíró keresztezi a hatalmon lévők érdekeit.

– Mi ennek a magyarázata?

– Például: azt mondják rájuk, hogy a nép ellenségei, és itt nemcsak Amerikára utalnék, hanem más országokra is, beleértve Magyarországot, ahol hasonló a helyzet. És itt a populista kormányokkal való összefüggés sem mellékes. Ami pedig a számokat illeti: az elmúlt 10 évben 914 újságírót öltek meg a CPJ, azaz a Committee to Protect Journalists, az Újságírók Védelmi Bizottsága nemzetközi szervezetének a statisztikája szerint. A tendencia romlóban, 1992 óta tartja nyilván az intézet az újságíró-gyilkosságokat.

Kérdésemre Sejal Parmart elmondja azt is, hogy zömében persze a Közel-Keleten vesztették életüket, illetve Szomáliában magas még ez a mutató. Mennyire meghatározó Donald Trump médiával való kapcsolata, hisz’ az iránta kritikus médiát a nép ellenségének nevezte, ami a McCarthy-érában fordult elő legutóbb, és gyakorlatilag naponta lejáratja a sajtót.

– A politikai vezetők az amerikai elnöktől sokat tanulnak, átveszik modorát és példaértékűnek tekintik azt, amit ő mond vagy tesz. Mérgez és fertőz. Persze ez mindig így volt, leginkább persze akkor, amikor pozitív példa volt a külföldi vezetők számára a Fehér Ház első embere. De hogy konkrétumokat is mondjak: Orbán Viktorra ugyanúgy hat az amerikai elnök, mint Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnökre vagy éppen Jair Bolsonaro brazil elnökre. Azzal, hogy fake newsnak nevezik a rájuk nézve zavaró véleményeket vagy információkat. Vagy miként elnyomják, és nem engedik szóhoz jutni a média egy részét – mind-mind az újságírás hitelvesztését szolgálják. Azaz fennáll a veszélye annak, hogy a médiafogyasztó nem hisz az újságírónak és leszokik a hírfogyasztásról.

– Ugyanakkor az érem másik oldala, hogy hisznek a fake newst kiabáló elnököknek, a hatalmon lévő vezetőknek.

– A fake news kifejezés maga is problematikus, mert itt egyszerű félrevezetésről, félreinformálásról van szó...

Közbevágok: nevezzük egyszerűen csak hazugságnak, nemde?

…Igen, és szerintem a többség tisztában van azzal, vagy legalábbis bízom abban, hogy tudja, mi a valós és a hamis hír. Inkább azt látom: a populista vezetők képesek elhitetni a választóikkal, hogy ők vannak az igazság birtokában és maguk mögé képesek állítani a tömegeket. Persze, a populizmus pszichológiája ennél is bonyolultabb.

– Mi a teendő, ha a félreinformálás vagy a média központi irányítása miatt a becsapott emberek kerülnek többségbe és képtelenség a rezsimváltás?

– A helyzet rosszabbodásával a média függetlensége szűnik meg, ami maga után vonja a civilek sérülékenységét és tevékenységük látványos visszaszorulását is. Egyetlen megoldásnak én ebben a helyzetben a hiteles újságírás pénzügyi támogatását látom. Mert azt tapasztalom, hogy míg Budapesten az emberek érzékenyek, vájtfülűek a hírekre és a történésekre, nem vagyok biztos abban, hogy ugyanez a helyzet a magyar vidéken. Amit hangsúlyozni szeretnék, hogy Magyarország esetében a civil szervezeteknek és a médiának össze kell fogniuk, hogy képesek legyenek változást elérni – nyilatkozta Segal Parmar, a CEU professzora.
Végül Peter Bárdyt, a legolvasottabb szlovák internetes hírportál, az Aktuality főszerkesztőjét kérdezem arról, hol tart Jan Kucak-nyomozás ügye, hisz’ a fiatal szlovák újságíró ennek az internetes portálnak volt a munkatársa mielőtt menyasszonyával együtt meggyilkolták volna.

– Jan meggyilkolásának napjától kezdve abban reménykedtem, hogy meg fogják találni tetteseket. Nagyon boldog voltam, amikor pár hónappal később így is lett, a gyilkost, a sofőrt és még két személyt letartóztatták. Azonban a gyilkosság kitervelője és megbízója egyelőre ismeretlen. Szerintem hetek kérdése, és megtalálják őt vagy őket is.

– Akkor önöknél az igazságszolgáltatás rendben működik?

– Azt hiszem, ez inkább a nyomozó hatóságokat dicséri, azért még meg kell várnunk a végleges eredményt, hogy nyugodtan azt állíthassam, rendben működik Szlovákiában az igazságszolgáltatás.

– Főszerkesztőként milyennek látja-éli meg a sajtószabadságot a hazájában?

– Egészen biztos vagyok abban, olyan közegben tudunk dolgozni, ahol a média függetlennek érezheti magát. Nagyon bízom abban, hogy magyar mintára nem fogják megváltoztatni a médiatörvényeket, nem kapnak kedvet a mieink a törvények átírására, mint ahogy önöknél ez megtörtént.

– Miért? Van oka tartani ettől? Miért változtatnának ezen?

– Mert a hatalom úgy gondolja, hogy a média a kormány szócsöve. Azért mi is érzékeljük, hogy erős kormánybírálatunk miatt nemzet- és szlovákellenesnek tartanak minket. Pedig nem vagyunk azok. Sőt, szerintem mi sokkal inkább vagyunk hazafiak, mint ők. Mi csak a dolgunkat tesszük, az állampolgárokat mindenről, ami az országunkban történik, tájékoztatjuk. Ennyi.

Tegyük hozzá, hogy Szlovákiában még jelen van a Ringier/AxelSpringer, ezúttal, mint az Aktuality tulajdonosa – többek között. Magyarországról már elűzték a médiabefektetőt.

– A mai szakmai beszélgetésen volt egy fél mondata arról, hogy ha az ön által antidemokratikusnak tartott elnökjelölt győzne, akkor elhagyná az országot. komolyan gondolta?

– Nem, azért lehet, hogy mégsem tenném meg, mert azt gondolom, itthon nagyobb hasznára vagyok a hazámnak. És egyelőre bízom abban, hogy a szlovákok vannak olyan bölcsek, hogy nem választanak meg egy antidemokratikus jelöltet elnöküknek – nyilatkozta Peter Bárdy, az Aktuality szlovák internetes hírportál főszerkesztője.

A beszélgetés után az EBESZ filmjét vetítették le a hallgatóságnak a CEU-n, amelyben oknyomozó újságírónők beszélnek azokról a félelmekről, amelyeket a közösségi hálón nekik küldött folytonos fenyegetések miatt élnek meg naponta, és amely már elgondolkodtatta őket, van-e értelme egyáltalán így folytatni az újságírást. Van, aki már feladta, van, aki állandó depresszióval és szorongással él együtt, és emiatt nem tud dolgozni. Nemcsak orosz, török, azeri, szerb újságírónőkről volt szó, hanem a finn, spanyol, pontosabban katalán rádió, a BBC, az amerikai AP hírügynökség egyszerű dolgozóiról épp úgy, mint például a brit közszolgálati média regionális igazgatójának a megfenyegetéséről is. Neki például biztonságiak kíséretében kellett elmennie a Labour pártkongresszusára.