Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma vasárnap van, 2019. augusztus 25. Az év 237. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737693. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

75 éve történt: Magyarország német megszállása és a következmények

75 éve történt: Magyarország német megszállása és a következmények 75 éve történt: Magyarország német megszállása és a következmények 75 éve történt: Magyarország német megszállása és a következmények
Prof. dr. Szita Szabolcs

A Magyar Királyság 1944. március 19-i német megszállásának következményei politikailag, gazdaságilag és katonailag katasztrofálisak voltak. A nemzet szabadságának és függetlenségének elkötelezettjei körében azonnal megindultak a német hatósági őrizetbe vételek és túszszedések. Némi alkudozás után Horthy Miklós kormányzó kinevezte Sztójay Dömét miniszterelnöknek és megbízta „a német védnökség alatt álló nemzeti kormány" – ahogy azt dr. Edmund Veesenmayer, a Nagynémet Birodalom követe és teljhatalmú magyarországi megbízottja nevezte - megalakításával. A „baráti megszállást” a hadsereg, a tisztikar tudomásul vette.

Veesenmayer birodalmi megbízott a terror és az elnyomás politikáját képviselte, de céljai érdekében a magyar féllel diplomáciai játékokat is bonyolított. Küldetését abban látta, hogy a magyar hatóságok és szervek bizonyos mozgásszabadságát fenntartsa. A Magyar Királyságban olyan megszállási rendszer működjön, amely a németeket a közvetlen közigazgatási és rendőri feladatoktól mentesíti. Javaslatai hozzájárultak a gyors és meglepetésszerű megszállás sikeréhez. Ahhoz is, hogy a Wehrmacht csak a Tisza vonaláig vonult be, viszonylag kevés katonáját kellett bevetnie.

Részlet az újságíró archívumából) című sorozatunk Bakay Szilárdról szóló cikkéből

„…Nem sokkal azután, hogy 1941 nyarán bekövetkezett az általa négy évvel előtte jelzett német támadás a Szovjetunió ellen, Bakay közölte bizalmi emberével, Lajtos Árpád vezérkari őrnaggyal: ezt a háborút a németek elveszítették. Kormányunk be fog dőlni a német propagandának, mi is beszállunk ebbe a háborúba a szovjetek ellen, és ez sok magyar vér hasztalan kiontásába fog kerülni. Kijevben, a magyar megszálló erők parancsnokaként nem volt hajlandó alávetni magát a német utasításoknak, inkább nyugdíjazását kérte. Nem ez történt, Szombathelyre helyezték, altbornagyként ő lett a nyugati országrész katonai vezetője. Ott sem csinált titkot német- és nyilasellenességéből.

Nemrég előbányászott dokumentumok bizonyítják: az általa kiküldött felderítőtiszt jelentései alapján elsőként jelezte várbéli feletteseinek, hogy a németek Magyarország megszállására készülnek. Az időpont: 1944. március 12., 11 óra 30 perc. Magyarország elleni felvonulás előkészületeit Milch német vezds. szemléli (hdt. II. oszt. hírjelentése). SS-alakulatok nagyarányú kirakása Wiener Neustadt (Bécsújhely) vasútállomáson. Ötven perccel később: nagyobb arányú SS-kötelékek összevonása Bécsújhely területén. Bakay ezt követően is óráról órára továbbítja német katonai páncélos és SS-kötelékek mozgását a Fertőtől dél felé a nyugati határszakasz irányába. Beosztottját, Köves-Toronyi Ferenc vezérkari századost hírszerző felderítésre turistaként rokonlátogatóba küldi (német) Ausztriába. Ő jelentette Bakay altábornagynak: Magyarország ellen a Guderian-féle 7. német hadsereg vonult fel. Páncélos seregtestek zömét III. 16-án északra a budapesti műút felé csoportosították át. Wiener Neustadt, Baden területén kb. négy hadosztály. A csapatokat Franciaországból hozták…”.

Horthy Hitlernél 1941-ben; emléksorok a kancellária vendégkönyvébe.

Sztójay Döme tábornok, addigi berlini magyar követ a miniszterelnöki székben is „nagyon értékes bábfigurának” bizonyult. A következőkben a kollaboráció kiteljesedett, a megszállók minden, folytonosan növekvő tárgyi és személyi követelését teljesítette. Tragikus mozzanat volt, hogy a magyar társadalom mozdulatlan maradt.

A fegyveres német beavatkozás Magyarország totális gazdasági kizsákmányolását hozta magával. A megszállás után mezőgazdasági termékekből „az eddigi mennyiségek kétszeresét vagy még annál is többet" kellett a birodalomnak szállítani. A természeti kincsek feltárását, az ipar teljesítőképességét jelentős mértékben fokozni, az ország közlekedési lehetőségeit „lényegesen nagyobb mértékben" hasznosítani. Végül, de nem utolsósorban a megszállás a zsidókérdés magyarországi „végső megoldásáért" is történt. Korábbi álláspontját a lemondást elvető Horthy Miklós megváltoztatta. A 825 000-nyi magyar zsidóság sorsa megfordult, ebben az ügyben a kormányzó a Sztójay-kormánynak szabad kezet adott.

Budapesten a magasabb SS- és rendőrfőnök, Otto Winkelmann tábornok az SS birodalmi vezérének, Heinrich Himmlernek utasításait hajtotta végre.  A sikeres, gördülékeny megszállás után feladata a németellenes csoportosulások, a Magyarországon tevékeny lengyel katonai szervezetek felszámolása, a kommunista és partizáncsoportok elleni harc volt. Közvetve a zsidók deportálása is. Így alárendeltje volt a zsidók elleni különleges bevetési osztagot (Sonderkommando vagy Judenkommando) vezénylő Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer (alezredesnek megfelelő rendfokozat), de felette közvetlen ellenőrzést nem gyakorolt.

A budavári Erdődy–Hatvany-palotát foglalta el főhadiszállásként a Waffen SS és a megszállók valamennyi katonai és politikai vezetője.

A magasabb SS- és rendőrfőnök parancsait nyolc, operatív különítmény teljesítette. Ezek tervek szerint Magyarországnak a német szempontok szerint fontos városaiba települtek. A biztonsági rendőrség (Sipo) különítményeinek hivatalos megnevezése Kommandeur der Sicherheitspolizei und des SD (rövidítve KdS) volt. Kétszáz-háromszáz főnyi állománnyal érkeztek. Ennél nagyobb erőt képeztek, mert munkájukban széles besúgóhálózatra is támaszkodhattak. Spiclijeiknek biztonságos bázist nyújtottak a fővárosban (és vidéken is) a magyarországi német vagy német érdekeltségű cégek, kirendeltségek, valamint több szállítmányozási vállalat. 

A magyar városok, települések többségében a Sicherheitsdienst (SD) vagy a Gestapo megbízottja adta ki a német utasításokat. (Az SD minden államellenes megmozdulásról, lényegesebb politikai mozgalmakról azonnali értesítést követelt.) A németek vidéken is sokhelyütt beépített ügynökök hálózatára támaszkodtak. Ezek információi mellett gyakran éltek a telefonlehallgatással. A Gestapo a letartóztatásokkal sikerrel meggátolta a magyar ellenállási mozgalom bármilyen kiépítését, fellépését. Egyidejűleg megszállta, feldúlta a baloldali pártok székházait. Több helyen a szakszervezetek, a társadalmi szervezetek helyiségeit, a baloldali lapok szerkesztőségét.

Néhány héttel Magyarország német megszállása után megkezdődött a Magyar Királyság zsidó állampolgárainak a deportálása, elsőként vidéken, majd gettókba kényszerítése a fővárosban.

Hetek alatt magyar állampolgárok százezreit hurcolták ki a náci Németország koncentrációs és haláltáboraiba (mindenekelőtt Auschwitz-Brikenauba) a magyar hatóságok tudtával és cselekvő együttműködésével.

A túszok szedését a megszállók országszerte megfélemlítő, jól begyakorolt módszerként alkalmazták. Besúgóik a letartóztatandó magyar polgárok nevét már korábban gyűjtötték. Bizonyos, hogy Budapesten, Nyugat-, és Dél-Magyarországon korábban összeállított listák alapján dolgoztak. Mozgékony ügynökeik őrizetbe vették a német birodalmi érdekekre veszélyesnek tartott magyar köztisztviselőket, gyakran közalkalmazottakat is. Liberális, legitimista, kisgazdapárti, szociáldemokrata politikusokat, számos újságírót, a nagytőke több reprezentánsát, befolyásos pénzembereket, néhány tudóst.

Nagyobb számban elfogtak lengyeleket. Mellettük korábban letelepedett, menedékre lelt német, osztrák menekülteket, olaszokat (katonákat, magyar földön rejtőző polgárokat, esetenként diplomatákat is). Nyomoztak a franciák, a szökött hadifoglyok, a Magyarországon földet ért, elfogott angolszász légi személyzet, a visszacsatolt országrészeken partizángyanús személyek ügyében.

Budapesten az összes rendőri funkciót azonnal átvették. A felsőház és a képviselőház huszonnyolc tagját, az ismertebb közéleti személyekből közel félszáz személyt már a bevonuláskor őrizetbe vettek. Letartóztatták Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisztert, báró Bánffy Dániel földművelésügyi minisztert, Sombor-Schweinitzer Józsefet, a politikai rendőrség vezetőjét és számos munkatársát.

A megszállást követő héten a németek megfélemlítésül országszerte megközelítőleg tízezer személyt, köztük 3076 zsidót vettek őrizetbe. Mindezt közömbösség kísérte, a megszállóknak veszteségük nem volt. A Magyar Királyság lerohanása fedőnevéül választott Margarethe-akció politikai céljai között szerepelt, hogy a magyar néppel „megfelelő adagolásban” meg kell értetni, „a Kállay-kormány, és többi cinkosa, köztük a zsidók árulása” okozta a német csapatok bevonulását. A német elemzők előzetes számítása bevált, mikor a máig szégyenletes megállapításra jutottak, „ha a magyar nép ilyen módon helyes felvilágosítást kap, a szükséges megértéssel fogadja az árulók és zsidók elleni német rendszabályokat is”.     

A Magyarországra menekült lengyelek politikai és rejtett katonai, hírszerző tevékenységét, a lengyelországi németellenes mozgalommal tartott kapcsolatukat a német biztonsági szervek és besúgóik évek óta szemmel tartották. Most eljött a leszámolás ideje. Hajtóvadászat indult a lengyel futárok ellen, őket a Gestapo évek óta köröztette. Kegyetlen kihallgatások után legtöbbjük sorsa német koncentrációs táborba (Mauthausen, Dachau, Auschwitz-Birkenau) vezetett.

A német biztonsági osztagoknak gondjuk volt a német iparnak konkurenciát jelentő ipari üzemek, gyárak – faji alapon zsidónak minősült – volt tulajdonosainak, főrészvényeseinek, kulcsfontosságú vezetőinek, szakembereinek elfogására, elhurcolására. A német árukkal még fennálló verseny kiiktatására a piaci ellenfélnek számító magyar üzemekben „kiemelték” a nélkülözhetetlen szakembereket. Időlegesen megbénítottak egy-egy fontos termelőegységet, előkészítették a „gleichschaltolás" (egyenlősítés) megfelelő variánsát. Eközben a magyar közigazgatás, a hatalmi apparátus – élén Horthy Miklós kormányzóval – a helyén maradt. A tömeges közömbösség legyűrte a csekély együttérzést. Legtöbben úgy tettek, mintha mi sem történt volna. A hadsereg és tisztikara a megalázó megszállást és következményeit passzívan tűrte.

Adolf Eichmann Hegyeshalmon át, országúton érkezett 150 főnyi kommandója begyakorlottan kezdte a „magyarországi akció (Ungarnaktion) kivitelezését, a népirtást fedő Endlösung („végső megoldás”) magyarországi fejezetét. Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer eltökélt volt, hogy a magyar zsidóság „áttelepítését” a birodalomba a leggyorsabban és legradikálisabban teljesíti. Bevetési osztagának tisztjei a háború után, a bíróságon azzal védekeztek, csupán „tanácsadásra” érkeztek. Valójában – Európában szerzett gyakorlattal – a még nagyrészt érintetlen magyar zsidóság brutális kényszermunkára, megsemmisítésre hurcolása végett.

A megszállók parancsára a tradicionális zsidó hitközségek megszűntek. Helyettük azonnal zsidótanácsokat kellett alakítani. A német intézkedések megbénították az információs kapcsolatokat, az önvédelemhez szükséges érintkezést a főváros, valamint a városok és községek zsidó lakossága között. A háromnegyed milliós zsidóság magára maradt, továbbra is a magyar „törvényességben” bízott. Vezetői képtelenek voltak az új helyzet elemzésére, a kellő reagálásra.

1944 kora nyarán nem kevesen voltak, akik tudták, mi következik. Mégis hallgattak, a koncentrációs táborokat, a tömeges megsemmisítést képzelgésnek tartották. Mások az íróasztalnál „csupán a feladatukat teljesítették”. A legtöbben napi teendőiket végezték; a rendeleteket, az SS-kommandók utasításait, parancsait rutinosan végrehajtották. Nem kérdeztek. Nem akadékoskodtak, nem nehezítették a németek és a szorgos együttműködők dolgát.

A félmilliónyi vidéki zsidóságot – német „tanácsadással” – gyorsan és precízen elszigetelték. A gettókban szinte hermetikusan elzárták a világtól, a fővárostól, a zsidó hitközségeket egymástól.  Sorsa beteljesedett. A brutális fordulatra felkészületlen volt, szinte legázolták. A zsidóság nem tudott segíteni magán, és nem is akadt, aki a tragédia lefolyásán változtatott volna.

A vidéki zsidóság tömeges deportálása a kassai csendőrkerület területén kezdődött. A „zsidóakciók" törzsét Kárpátaljára, Munkácsra telepítették. A németek május 11-én 48 fős különítménnyel, tíz gépkocsin érkeztek a munkácsi rendőrkapitányságra. Három nappal később Nyíregyházáról és Munkácsról – Eichmann SS-tisztjei szoros felügyelete alatt – 3200 és 3169 magyar „transzportzsidóval” elindultak az első, 45 vagonos deportáló szerelvények. A kivezényelt magyar karhatalom, a csendőrség mindenütt „teljesítette feladatát”. A tehervagonokba préselt emberek gyötrelmes utazás után Auschwitz-Birkenauban május 16-án estek át a gyors szelekción. A gázhalálra ítélt tömeget az SS tábori személyzete ötös sorokba vezényelve vezette el. Éjszaka a krematóriumok valamennyi kéménye füstölt.

Horthyt kihallgatták ugyan a háborús bűnösök nürnbergi perében, de el nem ítélték.

1944. május közepétől a napi négy, szigorúan őrzött teherszerelvény indítása Magyarországról – deportálási zónák szerint – „rutinfeladattá” vált. Június végéig leginkább Kassa–Hernádtihany irányba vették útjukat. A „transzportzsidók” vagonjainak kíséretéről Kassáig a magyar csendőrség különítménye gondoskodott. Kassán német fegyveres rendőri kommandó vette át, majd a vesztőhelyre kísérte a magyar emberszállítmányokat.

A magyarországi deportálás (náci-német titkos zsargonban Höss-akció) legtöbb adata nagyrészt Edmund Veesenmayer birodalmi megbízott és a csendőrség magyar összekötő tisztje, vitéz Ferenczy László csendőr alezredes jelentéseiből ismert. Utóbbi Magyarország egész területéről beszámolt a május 3-a és július 9-e között történt „zsidótlanításról“, a tervszerű napi vasúti kiszállításról. Veesenmayer a magyar fővárosból ugyancsak folyamatos jelentéseket küldött Berlinnek.

Honfitársaink tragédiája beteljesedett. Az 1944. július 11-i összesítés szerint előző napig 147 szerelvénnyel 437 402 zsidót deportáltak Magyarországról.

(Cikkünk illusztrációinak forrásai: Bundesarchiv; Picture Alliance; mdr.de; MúltKor folyóirat; Zenetudományi Intézet; Foto Getty; AKG Images.)