Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szerda van, 2019. június 19. Az év 170. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737626. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Átadták az idei Radnóti-díjakat – történelmi-dokumentumkiállítás Nyírbátorban

Átadták az idei Radnóti-díjakat – történelmi-dokumentumkiállítás Nyírbátorban
Infovilág

Ma, március 21-én, az antirasszista világnapon már 19. alkalommal kapták meg a Radnóti Miklósról elnevezett Antirasszista Díjat azok, akik a társadalomban a békét szolgálják, a toleranciát képviselik és ellent mondanak mindannak, ami a gyűlölködésre szít. (Tudósításunk első hat képét Tóth Viktor készítette.)

Máté Antal (bal oldalt), Nyírbátor polgármestere köszöntötte a kitüntetetteket, akiknek Hanti Vilmos, a MEASZ – Összefogás a Demokráciáért elnöke adta át a díjakat.

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) által alapított díjat az idén nem Budapesten, hanem Nyírbátorban vehették át a díjazottak. Radnóti Miklós Antirasszista Díjat kapott Fáki László, Szigethalom polgármestere, Kanyuk József szlovákiai festőművész, Kertész Zsuzsa Kazinczy-díjas és Aranytoll-életműdíjas, volt rádió- és tévébemondó, műsorvezető, Kulcsár László, az Infovilág hírportál alapító felelős szerkesztője, Aranytoll életműdíjas újságíró, Lendvai Ildikó volt országgyűlési képviselő, Paul Lendvai magyar–osztrák író és újságíró (halaszthatatlan elfoglaltsága miatt később veszi át a kitüntetését), Magyar János, a MEASZ Baranya megyei elnöke, Mészáros György, a MEASZ Budapest III. kerületi elnöke, Némethné Jankovics Györgyi, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke, Pál Zoltán, a Kelet Népe Egyesület és a Bajcsy-Zsilinszky-emlékbizottság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke, dr. Póczik Szilveszter történész, kriminológus, nyelvész, Pusztai Miklós, a MEASZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, Rónai Egon újságíró, az ATV műsorvezetője, Rózsa Péter újságíró, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese és dr. Tóth Zoltán választási és közigazgatási szakértő.

A Rubovjanka énekegyüttes és Gerendás Péter.

A nyírbátori kulturális központ színháztermét megtöltő közönség előtt tartott ünnepség részvevőit és a kitüntetetteket Máté Antal, a város polgármestere személyesen, a Radnóti-díjas dr. Beer Miklós, a Váci egyházmegye püspöke.levélben köszöntötte:

"Kedves Barátaim!
Kedves idei díjazottak!
Az idei év az Arab Világban a tolerancia éve. Ennek a gondolatnak adott hangsúlyt Ferenc pápa február 5-i látogatása Abu Dzabyban.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy történelmi találkozó volt, ahol a világ vallási vezetői közös nyilatkozatot fogadtak el az egyetemes testvériség és tolerancia elve mellett. Ferenc pápa tett egy fontos kijelentést: A világ népei a jövőben vagy testvérként békében fognak együtt élni, vagy nem lesz jövő. Biztos, hogy még hosszú az út odáig, hogy ez a testvéri, egymást elfogadó gondolkodás mindenkihez és mindenhová eljusson, de megyünk előre. Az a tény, hogy idehaza évről évre a Radnóti Miklós nevéhez fűződő antirasszista díjak átadására kerül sor, jelzi az elköteleződésünket, hogy ezt a gondolatot hűségesen ápoljuk, fenntartjuk és erősítjük.
Szeretettel köszöntöm az idei díjazottakat. Személyesen azért nem lehetek jelen, mert ma is éppen egy roma-konferencián tartok előadást. Meggyőződésem, hogy ez a rangos elismerés minden díjazottnak és minden jelenlévőnek új bátorítást ad a további helytálláshoz, a tolerancia hiteles képviseletéhez. Szívből gratulálok!"

A díjakat Hanti Vilmos, a MEASZ – Összefogás a Demokráciáért elnöke adta át. A méltatásokat hagyományosan Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész mondta el. Közreműködött Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, a szlovákiai Rubovjanka énekegyüttes, továbbá hangszereiken Kiss Irma, Kozma Réka, Meleg Zsófia, Szabolcsiné Káplár Csilla és Zsolnai Júlia.

A Radnóti-díjak átadása előtt a kulturális központ aulájában megnyitották „Az ellenállás Európában” című, nemzetközi, történelmi dokumentum-kiállítást. (A jobb oldali kép a csehszlovákiai ellenállást mutatja be.)

Engedtessék meg a szerkesztőnek, hogy a Radnóti Miklós Antirasszista Díj idei idei átadása alkalmából megossza gondolatait az Infovilág olvasóival:

Megrémültem, amikor végig olvastam azoknak a névsorát, akik a Radnóti-díj alapítása óta, az utóbbi csaknem két évtizedben e rangot adó elismerésben részesültek. Hol vagyok én, egy a magyar újságírók, lapszerkesztők közösségéből, azoktól, akik számomra, milliók számára példaképnek, mi több, hősnek számítanak, és akiket többségében volt és van szerencsém személyesen ismerni, mi több, hosszú beszélgetéseink alapján írni is róluk. Csak néhány közülük: Randolph L. Braham professzor, Szepesi György, Dzsí, azaz Dienes Gedeon, Baranyi Ferenc, Ormos Mária, Ranschburg Jenő, Szita Szabolcs, Bolgár György, Trom András, Aczél Endre, a „három nevem volt” Grósz Endre, alias Farkas Tibor, alias David Gúr, dr. Schweitzer József, Várkonyi Endre, Vámos Tibor, Jordán Tamás…

Köztünk lévők és már odaátról példát sugárzók.

Belenőttem a sokszínűségbe, mint gyerek családja szeretetébe. Szülővárosom, Győr, kezdettől sokszínű – volt: magyar, német (inkább osztrák), zsidó (kiket az elsők között hurcoltak el teljes számban Auschwitz-Birkenauba), szlovák (kiket sértés nélkül tótoknak hívtunk/hívunk), horvátok, rácok (nem haragszanak érte, bár szerbek) sőt, olaszok, akiknek ősei fölépítették Európa legerősebb reneszánsz végvárát, a győrit, és persze legnagyobb számban cigányok, akiket sosem neveztünk romáknak, miként ők magukat sem, és akikével szomszédos volt a szülőházam, és máig őrzött jó barátságom.

A városrész, ahol kisgyerekeskedtem, máig őrzi a sokszínűséget mindenekelőtt a nemzetiségek szerinti vallások templomai formájában: zsinagóga, evangélikus és református, katolikus, görög-katolikus, melyek közül persze a legmérvadóbb a katolikus. Ennek az egyháznak – hazánknak, a magyarságnak! – a hőse, Apor Vilmos püspök vigyázott ránk a vészkorszak legrettenetesebb hónapjaiban a győri Püspökvár mélységesen mély pincéjében, és kisgyerekként meg kellett élnem, hogy a szemem láttára lőtték le azt az embert, akinek oly sokan az életünket köszönhetjük…

A képen: Carl Lutz és felesége, Gertrude.

Mindig abszolút természetesnek tartottam, tartom ma is a sokszínűséget, és örök vágyam volt, hogy beszélni tudjak, szót értsek mindazokkal, akik nem értik nyelvemet és én sem az övékét. Ez a törekvés (is) vitt az idestova hatvan esztendő óta töretlenül járt pályámra, s lettem nemzetközi politikával foglalkozó újságíró, bemutatandó Európánk, világunk sokszínűségét – és mindenekelőtt azt, hogy bár sok tekintetben mások vagyunk, és ez így jó, mégis csak egyek: emberek, egy tőről fakadók, kezdettől testvérek.

Munkásságom egyik ága-fejezete jó néhány évtized óta a holokauszt-kutatás, az okok, a felelősök leleplezése, mindenekelőtt pedig az embermentő hősök fölkutatása és bemutatása – kortársaknak, felnövekvő nemzedéknek. Büszke vagyok rá, hogy az elsők között járhattam itthon és Svájcban Carl Lutz és munkatársai nyomában; interjúkat készíthettem Randolph Louis Braham professzorral, Simon Wiesenthallal, David Gúrral, Grossmann Sándorral, Willy Leimbacherrel, Gertud Fankhauserrel – Carl Lutz feleségével… Almásy Tiborral, Zimándi Ervinnel, Mester Miklóssal…

Büszke vagyok arra, hogy szolgálhattam, szolgálok ma is egy olyan ügyet, amely – sajnos – napjainkban itthon, példának tekintett Európánkban, az egész világon újra és különösen időszerű: a rasszizmus, az emberek megkülönböztetése és rangsorolása elleni küzdelmet.

Az embertelenség elleni küzdelmet.