Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szerda van, 2019. június 19. Az év 170. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737626. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Hábetlerék évszázada

Hábetlerék évszázada
Róna Katalin

A zöld háttér előtt a fényben mosolyog a „hidegszemű” Pék Mária fehér csipkegalléros fekete ruhában, a „mértéktartó, tisztelettudó” Hábetler János fehér ingben, fekete nadrágban. Fénykép a majdani gyerekeknek, az unokáknak, az utókornak. A Katona József Színház színpadán Szirtes Ági és Bezerédi Zoltán a Rozsdatemető 2.0 előadásában. (Nyitó képünkön: Pék Mária a lányaival: Szirtes Ági (középen), Péter Kata és Rujder Vivien. / Fotók: Katona József Színház.)

Fejes Endre Rozsdatemetőjének története ismert: az első kiadást 1962-ben olyan hamar kapkodták szét, hogy máris jöhetett a második, aztán még sok további, közben Kazimir Károly rábeszélésére az író, vonakodva ugyan, de megírta a színpadi változatot, amelyből már a következő év őszére megszületett a Rozsdatemető utóbb legendássá vált előadása Horváth Terivel, Szabó Gyulával és Madaras Józseffel.

Hábetler Jani és Reich Kató - Vizi Dávid és Mészáros Blanka

A forradalom utáni csöndből éppen ocsúdó, a „konszolidációt” még kóstolgató olvasóközönséget hirtelen zaklatta fel Fejes Endre regénye, amely valami olyasmiről szólt, amiről mindaddig nem lehetett olvasni, nem lehetett beszélni. Addig ki nem mondott dolgokról, mindennapi emberekről, hétköznapi életükről. Talán titkokról. Pedig az a titok nem volt más, mint a valóság, a mindennapi élethelyzetek tömör, pontos, szenvtelen leírása. A lét peremén egyensúlyozó, a társadalmi hierarchia legalján élők, öntudatra alig ébredők, de valahogy mindig megmaradók útjának mélyen igaz, szinte balladisztikusan előadott családhistóriája az I. világháború végétől a hatvanas évek elejéig. Olyan emberekről mesélt, akik úgy létezték végig a huszadik század viharait, kataklizmáit, nagy változásait, hogy mindaz csak az elviselés, a túlélés szintjén volt érdekes számukra. Nem volt más szempont, mint az, hogy megéljenek, együtt legyen a család, körülülhesse vasárnap és ünnepeken az asztalt, meglegyen Pék Mária „rántott hala és túrós csuszája”. Nem értették, de nem is akarták érteni, mi történik tágabb környezetükben, velük, nem akarták tudni, miben élnek, legyen az fehérterror, világháború, holokauszt, diktatúra, forradalom, bármi. Tudomásul vették, újra és újra kimeszelték a lakást, a festék eltakarta a múltat, az élet ment tovább. Így volt ez addig, amíg a Hábetler fiúnak rendszeridegen sógora részegen a fejéhez nem vágta értelem nélküli életéről az igazságot. És akkor a hirtelen haragú Hábetler Jani ütött. Szerencsétlenül, akaratlanul rosszul.

A Rozsdatemető színpadi változata annakidején megőrizte a regény epikus formáját, Fejes narrátorral meséltette el a történetet, úgy elevenedtek meg az események. A Katona József Színházban most Tasnádi István az írója a Rozsdatemető 2.0 előadásának, amely valójában két, ám tökéletes egységet alkotó darab. Az egyik, az első felvonás Fejes eredeti színpadi változatának tömörített adaptációja, a másik, a második felvonás a Hábetler család újabb generációjának lényegében napjainkig tartó históriája.

Török Tamara dramaturgi közreműködésével, Tasnádi tisztelettel, de határozott kézzel nyúlt a Rozsdatemetőhöz. Megőrizte epikus formáját, szűkszavú, egyszerűségében szikár, tárgyilagos stílusát. A rövidítés céljából biztos érzékkel hagyott ki szereplőket, illetve vont össze alakokat úgy, hogy semmi sem veszett el Fejes világából. Egyetlen fontos és jellegzetes helyzet, mondat sem maradt ki, mégis egy felvonásra sűrűsödött a józsefvárosi história.  Hábetler Jani – a kivételes jellemszínészi érettségről tanúbizonyságot tevő Vizi Dávid – maga a mesélő. Ő vezet végig a család életén, ő mondja el, mutatja meg, hogyan telt el életük, hogyan húzták meg magukat a sírkövesnél, hogy kerültek Hábetler sekrestyés korában a barakk-lakótelepre, majd a Nagyfuvaros utcába, ahol a szomszédaik körében eltelt körülöttük az élet.

Cziegler Balázs a funkcionalitást szem előtt tartó játékterében Máté Gábor értő rendezése tisztán, pontosan, nagy empátiával mutatja az eseményeket, színészvezetésével tökéletes Fejes-figurák elevenednek meg Füzér Anni egyszerűségükben is jellemző ruháiban. Szirtes Ági kemény és határozott Pék Máriája döbbenetes erejű asszony. A lényegre törő művészi megfogalmazás magasiskolája, ahogy hol csöndben, hol kiabálva, szitkozódva irányítja a famíliát, ahogy bármi történjék szúrós szemmel rendelkezik, kézben tart mindenkit, ahogy tud durva, de egy-egy pillanatra maghatóan érzelmes lenni, hogy aztán ismét megkeményedjék, mert az az ő igazi énje, és ha nem tudja is, de érzi, ez az egyetlen módja, hogy együtt maradjanak, hogy túléljék a mindennapokat. Bezerédi Zoltán súlyos Hábetler Jánosa mindig ott van mellette, halk szóval tűri sorsát, a családi vitákban is inkább csendesít, neki tényleg nem számít más, csak teljen el valahogy rendben az élet, minden úgy van jól, ahogy van, mindig lesz majd valahogy.

Pék Mária az idősebb Hábetlerrel - Szirtes Ági és Bezerédi Zoltán.

Sűrű sorsot mutat Fullajtár Andrea szétivott életű Cseke Julija, Szacsvay László Reich bácsija, Elek Ferenc ostobán szónokló pártfunkcionáriusa, Mészáros Béla véletlenül agyonütött Zentayja, Újlaki Dénes Küvecsese, Bodnár Erika Küvecses Annája, és mind a többiek, a Hábetler lányok (Péter Kata és Rujder Vivien), a csillagos házban „felejtett” Kata (Mészáros Blanka), a rokonok, szomszédok, ismerősök (Kovács Lehel, Tasnádi Bence, Kiss Eszter, Rajkai Zoltán, Dankó István).

Ahol Fejes Endre Rozsdatemetője véget ért, ott kezdődik Tasnádi Istváné. Mi történt a Hábetlerekkel, hogyan alakult sorsuk a következő fél évszázadban. Az új helyzetbe csöppent, még megmaradt régiek, és az új generációk tudnak-e bármit is kezdeni jelenükkel, észrevesznek-e valamit a felszínen túl az alakuló, sorsfordító történelemből, érdekli-e őket bármi is a múltból. Tasnádi és a dráma kérdései. A börtönből az ítélet tizenöt événél hamarabb szabadult ifjabb Hábetler zajos, kaotikus világba érkezik, lassan szembesül a családi eseményekkel, nehezen érti meg, hogy felesége elhagyta, fiát magával vitte, őt már új apa neveli, testvérei férjeket, szeretőket változtattak, ott vannak gyermekeik, a cseperedő fiatalok szerelmei, az új és még újabb nemzedék. De egy darabig még nem ő a családfő, az idősebb Hábetler egyre gyengébben, de még él. Idősebb és ifjabb Hábetler szerepében a Bezerédi Zoltán, illetve Vizi Dániel remekelve építi tovább, teljesíti ki a társadalom mélyén ragadó alakokat

Tasnádi rendkívül bonyolult szülő – gyermek viszonyokat állít fel, egyre másra derül ki, legföljebb az anya biztos. Erre a különös egymásra feleltetésre játszik rá a rendezés, ahogy az új generációban hasonlatosságokat, folyamatosságokat sejtetve visszahozza a régi szereplőket. Az egykori Zentayból Hábetler Norbi (Mészáros Béla) lesz, Reich bácsiból Zentay Nimród (Szacsvay László), Híres Istvánból Csacsa (Kovács Lehel) és ugyanígy a felnövekvő fiúk szerelmei, Pék Mária a fiatal Sós Krisztaként (Szirtes Ági), Reich Kató Kárpáti Orsiként (Mészáros Blanka) jelenik meg. Rohanóbb, harsányabb, színesebbre mázolt, felszínesebb ez a világ Tasnádi ábrázolásában, mint a korábbi volt. És kevésbé árnyaltak lakói is. Tasnádi karakterei nem olyan sűrűk, mint Fejes alakjai voltak, de azt nagyon pontosan tudják érzékeltetni, igényeik mások, talán többet akarnak, legalábbis „gorenje-szinten”, de életük éppoly üres, éppoly értelmetlenül tudattalan, mint elődeiké. Lerohanhatják itt Csehszlovákiát, jöhet itt rendszerváltozás, őszödi beszéd, társadalmi krízis, tüntetés, megostromolhatják a televízió székházát, lehet drámai kilakoltatás, amikor éppen az egykori szomszéd kerül utcára, ugyanúgy elmegy mellettük a történelem, ugyanúgy nem értenek és nem is akarnak érteni semmit a világból, amelyben élnek, mint felmenőik.

Az új nemzedék.

Az élethelyzetek ismétlődnek. Nem változott itt semmi. Ugyanúgy ülnek a Nagyfuvaros utcai lakás asztalánál, csak már nincs Pék Mária, hogy egyetlen kemény szavával rendet teremtsen, de az önáltatások, a hazugságok ugyanazok. És az immár megöregedett ifj. Hábetler Jani ül apja régi helyén, és ott van az a különös régi, sosem világító lámpa mellette, amit még Reich bácsi hozott, és nem érti, hogy miért kellene a riporternőnek arról beszélnie, hogy ötvenhatban harcolt, azért csukták le. Aztán mégis belemegy a hazugságba, ha a fiának így jobb lesz. És még felvillan egy házfalon a fotó is, valaki, egy fiatalember kezében fegyverrel… Hábetler Jani a sosemvolt hős pedig magát hazudja a képre.