Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma vasárnap van, 2019. június 16. Az év 167. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737623. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

A feledhetetlen 9/11

A feledhetetlen 9/11 A feledhetetlen 9/11

Hazánk első ízben 1968–69-ben lett az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja. A kétpólusú világ viszonyai alapvetően meghatározták, korlátozták az akkori Magyarország mozgásterét. Amikor 1992–93-ban hazánk ismét e testület tagjává vált, már semmi sem emlékeztetett a valamikori hidegháborús viszonyokra és országunk cselekvési lehetőségei is összehasonlíthatatlanul megnőttek. Egy-két évvel a földrengésszerű geopolitikai változások után bejutottunk a nemzetközi diplomácia „boszorkánykonyhájába”, ráadásul – a sors különös fintora következtében – egy olyan időszakban, melyben a testület első számú gondja nem a világ valamely messzi táján kirobbant konfliktus, hanem a közvetlen szomszédságunkban, a széteső Jugoszláviában zajló dráma volt. – A szerző ez alkalommal az egész világot megrendítő 2001. szeptember 11-én történtekre emlékezik.

2001. szeptember 8-án érkeztem vissza nyári szabadságomról külszolgálatom helyszínére, New Yorkba, s másnap egy közeli város polgármesterének meghívására részt vettem az ottani Béke téren felállított fekete gránitfal ünnepélyes felavatásán, melyet az 1989-ben felrobbantott TWA 800-as repülőgép áldozatainak emlékére emeltek. Az összegyűltekhez szólva hangsúlyoztam, hogy a nemzetközi terrorizmus egyértelműen jelen van a világban, globális probléma és nem ismer nemzeti határokat. Akkor még senki sem sejtette, hogy az emberiség két nappal később mivel szembesül…

Szeptember 11-én, kedden reggel 9 óra előtt pár perccel, ENSZ-képviseleti irodámban meredten néztem a televízió képernyőjét, a Manhattan déli részén magasodó Világkereskedelmi Központ ikertornyainak egyikéből kicsapó lángokat és füstöt. Percekkel később egy repülőgép hatalmas robbanással belezuhant a másik ikertoronyba is.

Ez volt az a pillanat, amikor a másik ikertorony is összeomlott. (E megrázó felvételt a Hudson túlsó partján lakó egyik ismerősömtől kaptam.)

Nem sokkal később sietnem kellett az ENSZ székházához, ahol a világszervezet Közgyűlése éves ülésszakainak kezdetéhez időzítve az ENSZ-főtitkára, a tagállamok nagyköveteinek jelenlétében, megkongatja a székház parkjában lévő kis pagoda békeharangját. Az összegyűltek izgatottan vitatták a fejleményeket, majd jött a hír, hogy az ENSZ biztonsági szolgálatának javaslatára Kofi Annan főtitkár nem hagyja el rezidenciáját és így az ünnepi aktusra nem kerül sor. Eközben az ENSZ-rendőrök elkezdték kiüríteni a világszervezet 38 emeletes épületét, százak tódultak ki a kapun. Hazafelé vettem utamat, s láttam, miként tömegek haladtak észak felé. Gépkocsiforgalom akkor már nem volt. A munkahelyüket elhagyók arcán értetlenség, tétovázás, bizonytalanság, félelem ült. Tömegméretekben ilyet még nem láttam. Mire visszaértem képviseletünkre, a Világkereskedelmi Központ mindkét tornya összeomlott.

1998-ban, majd 2002 januárjában véletlenszerűen ugyanarról a helyről készítettem felvételt New York panorámájáról a Hudson folyó túlsó partján lévő Liberty Parkból. A különbség kézzelfogható…

A bal oldali képet New Yorkba való első megérkezésemet követően, 1978 őszén készítettem az 1973-ban elkészült két toronyról. A felvételen látszik, hogy a tornyok és a Hudson folyó közötti térségben még egyetlen épület sem áll.

Lakásomban őrzök egy plakátot (jobb oldali kép), melyet 1970-ben nyomtattak ki a célból, hogy irodákkal, bérlőkkel megtöltsék a 200 ezer tonna acélból, az összesen több mint 200 felvonóval és 43 ezer ablakkal tervezett tornyokat, amelyekben napi 50 ezer alkalmazottal és 70 ezer látogatóval számoltak.)

A világszervezet és az ENSZ-képviseletek szokásos napi munkamenete teljesen felborult. S lassan-lassan elborította Manhattant egy sajátos, égő gumira emlékeztető szag, amely elől nem volt menekvés, s amely egy-két hétig az egész városban érezhető volt. Döbbenetes volt látni, hogy az a város, amely a világban úgy ismert, mint „The city that never sleeps”, azaz „A város, mely soha nem alszik”, elképzelhetetlen módon megváltozott, kihalt, és bevallom, ez a szokatlan látvány az ezekben a napokban tett gyalogtúráim és kerékpárútjaim során ijesztő benyomást keltett bennem. Az volt az érzésem, hogy szinte egyedül karikázom a New York-i utcákon, s rendkívüli és elképzelhetetlen események szemtanúja vagyok.

A 14. utcánál már rendőrkordon állta az utamat. A New York-i rendőrség lezárta az ikertornyok felé vezető utakat. Itt sok helybéli gyűlt össze, aki mind egy irányba, dél felé szegezte tekintetét. Oda, ahol az igen messziről is jól látható, az évtizedek során a városkép szerves részévé vált ikonikus hatalmas tornyok helyén szürkés füstfelhők gomolyogtak az ég felé.

A lerombolt Világkereskedelmi Központ környéke:

Az utcákon a városi rendőrök és a Nemzeti Gárda tagjai irányították az emberek mozgását és az addigra megindult mentési munkálatokat. Sosem feledem el a New York-iak reagálását. Példát mutattak állampolgári fegyelemből és határozottságból; demonstratívan megnyilvánult e magyarországnyi népesség  összefogása és a szolidaritása e rendkívüli körülmények között, megismerhette a világ az igaz emberiességet. A sebtében létrehozott véradó-állomásokon sorban álltak az emberek, hogy ily módon is segítsenek a rászorulóknak. Akkor még nem tudták, hogy erre aligha lesz szükség, mert az ikertornyok elleni terrortámadás csak halottakat és eltűnteket hagyott maga után. A mentési munkákra kirendelt tűzoltóautók, mentők és rendőrségi gépkocsik szirénázva haladtak fel- és lefelé a romokhoz vezető úton a Hudson folyó mentén. Az út két oldalán, a kordonok mögött állók tapssal, amerikai zászlókkal és éljenzéssel üdvözölték az arra haladó konvojokat. Magasba tartott transzparenseket lengettek, melyek Amerikát, a mentési munkálatokban részt vevőket éltették. Sok helyen vízzel, üdítővel és aprósüteménnyel kínálták az integetésükre időnkét leálló gépkocsivezetőket.

Estefelé New York egyik nagy terén át vezetett az utam hazafelé, ahol rengeteg ember gyűlt össze, megszámlálhatatlan gyertya égett és csend honolt. Az emberek térdelve vagy állva szótlanul bámultak a fényekbe.

A házfalak, oszlopok, minden lehetséges köztéri felület tele volt aggatva papírlapokkal, kartonokkal, melyeken családok, ismerősök kétségbeesett sorai voltak olvashatók, akik az események közben eltűnt szeretteiket, barátaikat keresték:

E csendes meditáció mellett, a gyászon és a megrázkódtatáson túl, az elszántság, a „Nem hagyjuk!”, a „Visszavágunk!” érzéseit kifejező feliratok is olvashatók voltak. A járdákon önkéntesek osztogattak fehér szájmaszkokat az egész várost elárasztó égésszag ellen. Vastag fehér por fedte Manhattan déli negyedeinek járdáit, házait, üzleteit.

Pár nap múlva eljutottam egy katonai kórházhajóhoz is a Hudson folyó partján, amelyen a legbonyolultabb orvosi műtétek rendkívüli körülmények között is elvégezhetők. Itt tapasztaltam első ízben, hogy nem voltak sebesültek, akiken műtétet lehetett volna elvégezni, mert az összeomlott ikertornyok mindent és mindenkit maguk alá temettek.

Az óriási vasbetonelemek, amelyek az ikertornyok összeomlásakor a földre zuhantak, s útjukban mindent összezúztak./ A szörnyű események után pár héttel a tragédia színhelyén, az ún. Ground Zero-n láttam, hogy hatalmas kamionok szállították a helyszínt beborító óriási mennyiségű romokat, törmeléket a kikötőbe, s onnan uszályokon a város egyik szigetére, ahol aprólékosan vizsgáltak át mindent, az emberi testrészektől a ruhaneműkig, valamint épületelemeket, hogy utólag fölmérhessék, kideríthessék: mi és hogyan történt, miként omlott össze a két torony.

 

Megkezdődtek a helyreállítási munkálatok az ikertornyok helyén kialakult hatalmas gödörben.

Az ENSZ közgyűlési időszakát beindító ún. magas szintű szakaszt, amikor a tagállamok első számú vezetői, királyok, elnökök, kormányfők és miniszterek szólalnak fel, a hagyományos szeptemberi időpontról novemberre halasztották. A világszervezet székháza ostromlott erődítményhez kezdett hasonlítani, az épületet és az azt övező parkot többszörös rendőrkordon vette körül, lezárták előtte a forgalom elől az 1. sugárutat, ahol keresztben álló, homokkal megrakott hatalmas teherautókat vonultattak fel.

A közgyűlés plenáris ülése, ezúttal megelőzve a magas szintű szakaszt, szeptember végén, alapjaiban megváltozott lélektani körülmények között, egyhetes vitát folytatott a nemzetközi terrorizmus témájában. Addig nem tapasztalt számban az ENSZ csaknem valamennyi tagállamának képviselője felszólalt. Magyar részről elmondott beszédünkben, nem is számítva arra, hogy Budapestről ezzel kapcsolatban bármi eligazítást is kaptunk volna – és tudván, hogy egyesek akkoriban csupán a katonai ellencsapásokban és a titkosszolgálati tevékenységekben látták a megoldás kulcsát –, kifejtettük, hogy a terrorizmus elleni harcnak valamennyi emberi tevékenységet át kell fognia: a diplomáciát, a katonai-biztonsági intézkedéseket, az igazságszolgáltatást, a hírszerzést, a gazdasági-pénzügyi, szociális és humanitárius erőfeszítéseket. Hozzátettük, hogy ennek a harcnak ugyanakkor el kell utasítania a vallások és kulturális hagyományok közötti összeütközésekről szóló téziseket, az olcsó demagógiát, a szélsőséges nacionalizmust és a rasszizmust.

Mai eszemmel, visszagondolva a csaknem két évtizeddel ezelőtt történtekre, meg kell állapítanom, hogy a terrorizmus elleni küzdelem felsorolt kritériumai továbbra is aktuálisak. Csakhogy: 2001 szeptembere óta sok olyan megrázkódtatás, brutalitás érte a világot, hogy emiatt a New York-i eseményeket e vonatkozásban jóformán csak „nyitányként” lehetne szemlélni. És mindennapjaink eseményei gondoskodnak arról, hogy e felismerés ne vesszen ki a fejekből.

Végezetül, a sors különös „ajándékaként” valami olyat láttam és éltem meg, ami ritkán adatik meg az ember életében, és amelyre mindig emlékezni fogok. Ha újra nézem az eseményekről készített videó-felvételeimet és fényképeimet, most is, és a jövőben is, elszorul a torkom. És ez a „valami hiányzik” hátborzongató érzése kerít hatalmába, amikor New York ikertornyoktól megfosztott panorámáját látom.

New York látképének szerves részét alkotta a Manhattan déli csücskében magasodó ikertorony.A New Yorkkal szembeni Liberty Parkban egy deportáltat megmentő amerikai katona szobra mögött ott magasodnak a Világkereskedelmi Központ tornyai.

Egy gyönyörű tavaszi napon a Hudson folyó partján.

A tornyok a Szabadság szobor felől.

A Manhattan közepén magasodó Empire State Building felől.

A Brooklyn Bridge felől.

A Hudson folyó New Jersey-i oldala felől.

A New Yorktól délre fekvő Verrazano híd felől.

Az ikertornyok helyén 2006-ban kezdődött el a 104 emeletes új Világkereskedelmi Központ építése, amelyet éppen öt évvel ezelőtt avattak fel. Kívánjunk neki örök életet!

(A szerző felvételei.)