Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma vasárnap van, 2019. július 21. Az év 202. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737658. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Rohonc rejtélye máig megfejtésre, feltárásra vár

Rohonc rejtélye máig megfejtésre, feltárásra vár Rohonc rejtélye máig megfejtésre, feltárásra vár
Infovilág

„A rohonci tragédia, 1945” címmel magyar–osztrák tudományos konferenciát rendez a Szombathelyi Zsidó Hitközség és a RE.F.U.G.I.U.S. Egyesület május 9–10-én a vasi megyeszékhelyen. A konferencia elnöke: Szita Szabolcs történész-professzor. Az eseményen számos előadás hangzik el magyar, osztrák és amerikai tudós szakértőktől az Osztrák Tudományos Akadémia, az USA Holokauszt Emlékmúzeumának (USHMM), az Osztrák Ellenállás Dokumentációs Központjának és a bécsi Wiesenthal Intézetnek a képviseletében. (Nyitó képünkön a tömeggyilkosság legvalószínűbb helyszíne, a keresztpajta.)

A képen: Szita Szabolcs professzor és dr. Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke a konferencia elnökségében. (Foto: Tátrainé Kulcsár Irén)

Konferenciánk célja szembenézés a fájdalmas múlttal, az értelmetlen háborús állásépítéssel, a nyugati határvidéken történt vérengzésekkel, a személyi és tárgyi következményekkel, az utókor kötelességeivel – mondta el lapunk érdeklődésére Szita professzor (jobb oldali kép), a magyar és nemzetközi holokausztkutatás elismert szaktekintélye.

Az időbeli korlátok miatt nincs lehetőségünk a Délkeleti Fal – gyakorlatilag földsánc-rendszer – Drávától Pozsonyig húzódó szakaszával foglalkozni. Csupán a Szombathely–Bozsok–Kőszeg–Rohonc térség háború végi eseményeit tudományos igénnyel tekintjük át. Kiválóan felkészült osztrák és magyar kollégák, előadóink sok időt és energiát fordítottak a történeti és a rohonci helyszíni kutatásokra. Az eredmények és a hiányosságok ismeretében így jutottunk a ponthoz, hogy számvetést végezzünk.

A kétségtelen eredmények, az emlékkultúra fejlődése mellett nem tűrhetjük tovább, hogy a kőszegi Guba-hegyen, a Lovagló-dűlőben vízzel borított mélyedésekben – mártírokhoz méltatlan körülmények között –magyar zsidó munkaszolgálatosok fekszenek. A részben bombatölcsérekbe elföldelt tetemek 75 éve várnak arra, hogy emberhez méltó végtisztességhez, rendezett nyughelyekhez jussanak. Az adott terület kisajátításáról, emlékpark létrehozásáról legalább másfél évtizede tárgyalunk. Szemléket tartottunk, hivatali ígéreteket gyűjtöttünk. Budapestről érkezett felelős tisztviselők, diplomaták botránkoztak meg a látottakon. Aztán az ígért emlékpark helyett az erdősült felszín alatt bomló tetemekre a bürokrácia borított szemfedelet. Mit várhatunk el az ifjúságtól, a következő nemzedékektől, ha kötelességünk nem teljesítjük, teendőinket halogatjuk? Mi lesz rólunk a véleményük? 

Az 1945. március 24-én éjszaka történteket sok olvasónk nem ismer(het)i. Szita Szabolcs történésznek még megadatott, hogy beszélhetett az életben maradt sáncépítőkkel, akiknek nagy többségét, jó néhány száz munkaszolgálatost a rohonci (ma rechnitzi) Batthyány-birtokon a haláltáncát járó magyar és német nyilas és náci söpredék „szórakozásból” legyilkolt. A tetteseket (ha még egyáltalán él valaki is közülük) sosem vonták felelősségre… (Bővebben itt, tessék kattintani!)

Szita Szabolcs: A tömegsírok kapcsán méltatnunk kell Horváth Ferenc és L. Kiss Csaba tanár urak buzgalmát és áldozatát, a terület azonosítását, a kényszermunka helyi történéseinek igényes feltárását. Fontos, hogy kutatási eredményeiket színvonalasan publikálták. Másfél évtized óta maguk is reménykedtek, kilincseltek, hogy a „honvédelmi kényszermunkában” elhalt, megölt zsidó nők és férfiak kegyeletes elbánást kapnak. Szomorú és szégyenletes, ma ugyanott tartunk. 

A kőszegi erdei emlékpark létesítése iránt Básthy Béla kőszegi alpolgármester őszinte érdeklődést, építő szándékot tanúsított. Társadalmi támogatás viszont alig volt észlelhető, sajnos, nem jutott előbbre. Kérésemre soproni egyetemi kollégáim a tömeggyilkosság áldozatainak porait fedő (feltételezett) területet felmérték, helyszínrajzokat készítettek. Az új erdőbirtokosok a helyszínen összejöttek, a sírokat magában foglaló területet önként felajánlották az emlékpark céljaira. A folytatás ez alkalommal is elmaradt.

A legutóbbi, a Miniszterelnökségen bő éve folytatott tárgyaláson már a terület pénzbeli megváltásáról volt szó. Arról is, hogy a tulajdonosokkal, ügyvédeikkel egyenként kell tárgyalni, megegyezni. A megbeszélésen jelen volt államtitkár az intézendők időigényét – a jogi eljárás, a szükséges levelezés miatt – 3-4 évre becsülte. Erre Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke felindultan reagált, ifjú zsidó önkéntes csapat helyszíni bevetését helyezte kilátásba, azzal, hogy ők végzik el az évtizedek óta elhanyagolt, erdősült terület megtisztítását.

Említendő – folytatta a történész –, hogy a tanácskozáson a Honvédelmi Minisztérium főtisztje megoldásként a mohácsi csatamezőn újabban talált tömegsírok példájára, a terület állami kisajátítására hivatkozott. A kőszegi erdei sírok hadisírrá nyilvánítását javasolta. A folytatás sokáig váratott magára.

A rohonci vérengzés ügyében személyesen érintett dr. Vadász Gábor nyugalmazott főorvos 2019 februárjában levelet kapott a Honvédelmi Minisztérium főosztály-vezetőjétől. Közlése alapján a honvédelmi miniszter törvényi alapon a terület hadtörténeti örökséggé minősítését fogja kezdeményezni. A levél biztató, bár két eleme – idézem – „a minősítési folyamatban más szervek is részt vesznek”, valamint „a fenntartásra vonatkozó együttműködési megállapodás előkészítése érzékeny terület” mintha arra utalna, itt megint elhúzódó eljárással nézünk szembe.       

Tárgyaltunk külön a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatójával; Radnainé dr. Fogarasi Katalin – megismervén a szomorú helyzetet – húszmillió forintot ajánlott fel az emlékpark megvalósítására. Csakhogy megint a terület tulajdonjogának tisztázása ütközött akadályba.

A rohonci ügy feltárását sürgető tudós  a cselekvést sürgeti. Kőszeg város földrajzi helyzetére, szellemi kultúrájára építve az áldozatok iránti tiszteletadás, az emlékpark mielőbbi kialakítása elengedhetetlen. Sürgető – akár nemzetközi pályázattal – a romos zsinagóga megmentése is. Ha funkcióra van szükség, falai között létesülhetne – magyar kezdeményezéssel, magyar, osztrák és szlovák összefogással – a háborús állásépítés egyedülálló emlékhelye. 

A térségi feladatokhoz sorolandó, hogy a sürgős levéltári kutatásokon túl modern eszközökkel, módszerekkel megvizsgálandó: mit rejt a közeli Bozsok községben a Zsidódomb. A bozsoki állásépítés magyar zsidó halottait, esetleg az 1945. március végi rohonci mészárlás elszállított, elrejtett áldozatait? Ha bármelyik feltételezés bizonyítást nyer, a szomorú helyet ugyanígy hadisírrá kell nyilváníttatni és emlékhellyé kell alakítani.      

Az emlékkonferencia elnök előadója újólag hangoztatta: a rohonci tragédia különösen megrázó. „Legalább negyven éve ismerem. Tanácskozásokon, helyszíni bejárásokon vettem részt. A helyi lakosok általában hallgattak, a beszélgetések ellentmondók voltak. A háborús végnapokat, a Kőszegről ide szállított magyar zsidók tragédiáját nem szívesen érintették. Szakértőként segítettem Michael Zuzanek rendező filmjének forgatását, tényfeltáró filmfelvételek készítését. Egy alkalommal sikerült megismerni, miként rejtettek el és mentettek meg rohonciak bujkáló zsidó munkaszolgálatost. A rohonci családnak a budapesti Holokauszt Központ elismerését nyilvánosan fejeztük ki.”

A szombathelyi tudományos konferencia részvevőinek egy csoportja. (Kép: Tátrainé Kulcsár Irén.)

Az 1992-ben alakult REFUGIUS szervezet, Paul Gulda és munkatársai önzetlen tevékenységének kibontakozása döntő fordulat volt. Rendezvényeiken évtizedek óta húzódó kérdéseket sikerült tisztázni. Áldozatos munkájuk révén sikerült áttörni a hallgatás falát. Helyes lépés volt az Erinnerungsweg és a Jüdisches Leben in Rechnitz projekt mellett a kiállítások szervezése, a helyi iskolások bevonása a helytörténeti munkába. Ez utóbbiért köszönet illeti a rohonci tanári kart.

Az 1990-es végére az emlékkultúra sokat fejlődött, elmélyült. A tömeggyilkosság helyszíneként azonosított Kreuzstadl környékét rendezték, az emlékezés jelképévé vált. A REFUGIUS által készített emlékfal szakmai munkái, a látogatók tájékoztatásának tökéletesítése céljából végzett anyaggyűjtésben magam is részt vettem – adta tudtul a vészkorszak történéseinek tudósa. A kutatás közben több helyi esemény valós történetét sikerült feltárni. Fontos, hogy a REFUGIUS Egyesület aktivistái révén az évente rendezett ünnepélyes osztrák–magyar megemlékezés hagyománnyá lett. A magyar zsidó áldozatok emlékének ápolásáért, az áldozatos munkáért köszönet és hála illeti a részvevőket.

Szita professzor így folytatta: Az elmúlt évtizedekben engem is megostromoltak újságírók, riporterek és „felfedezők”. Néhányan jobban tudták a megoldást, mint bárki más. Megjegyzem, sajtónyilvánosságra szükség van, szenzációgyártásra viszont aligha. Időszerű lenne az elhangzott beszédekből, emlékezésekből válogatást közzétenni, a kutatási eredmények, Kőszeg–Rohonc-összefüggések nyilvánosságát szélesíteni.    

Kiemelkedő érdemei vannak Engelbert Kenyeri volt polgármesternek rohonci tragédia kutatásában. A történtek sokoldalú megismerésében, a tényeken alapuló szembenézésben következetessége példaadó volt.

Sajnálatos, hogy újabban kételkedés, olyan vélemények is felbukkantak, hogy a rohonci tragédia kitalálás, bizonyíték nélküli fikció. A revizionista kísérleteket elutasítjuk, a hiteles dokumentáció, az osztrák törvényszéki iratok, a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság (DEGOB) jegyzőkönyveinek, a túlélők tanúságtétele ismeretében kegyeletsértőnek tartjuk. 

Érdemes a rejtély, a földfelszíni anomáliák kutatásáról, a helyszíni földmunkákról is szólni. A régészet tudomány: kiválóan felkészült szakemberek művelik. A rohonci ásatások fiaskójának okait nem ismerem. Vannak, akik szerint az emberi maradványok kereséséhez a jelenlegi műszaki fejlettség még elégtelen. Ugyanakkor megállapítható, hogy Nikolaus Franz és munkatársai nehéz feladatra vállalkoztak, ezzel együtt eredményre törekedtek. Tudományos alapon igaz, hogy a kísérlet sikertelensége is eredménynek számít. Az ismétlődő sikertelenségbe azonban nem törődhetünk bele. A feltárást ismételt alapos történészi kutatással, esetleg kiterjedt próbaásásokkal segíteni kell.”

Szita professzor végül javasolta, hogy az itthon fellelhető valamennyi írásos adatot tanulmányozzanak újra, értékeljék és ellenőrizzék őket. Az új vizsgálati eredményeket tudományos igénnyel értelmezzük, és ahol indokolt, lehetőleg orosz levéltári adatokkal is egybevessük. A teljesítéshez magyar külügyi és orosz követségi támogatásra van szükség. 

Hetvenöt esztendő múltán is szükségesnek látom a rohonci, a kőszegi és a bozsoki fennmaradt háborús iratok, kutatási eredmények, eddigi publikációk megrostálását, bármilyen dokumentáció újbóli hitelességi vizsgálatát. Mindez akár fél év alatt elvégezhető. A következtetéseket osztrák kollégáinkkal közösen vitatnánk meg – vázolta a teendőket a történész abban a reményben, hogy a kétnapos tudományos konferencia végül elfogadja, netán ki is egészíti a konkrét, személyre szóló javaslatokat.

A témával kapcsolatos internetcímek:

http://www.rechnitz.at/detail/?tx_ttnews%5Btt_news%5D=48&cHash=269e97251d498dbf2669832868fc402a

http://www.nachkriegsjustiz.at/ns_verbrechen/juden/rechnitz_eh.php

https://konyves.blog.hu/2016/08/29/litchfield

http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_maps&view=map&event_id=721&tmpl=dka&Itemid=204

https://magyarnarancs.hu/zene2/szinhaz_-_bundolyf_-_elfriede_jelinek_rechnitz_-_az_oldoklo_angyal-72438

https://fuhu.hu/rechnitz-szinpadon-a-rohonci-meszarlas-2008/

http://pocakosgondok.blogspot.com/2007/10/thyssen-bornemisza-csald-hallgatsa.html