Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szombat van, 2019. július 20. Az év 201. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737657. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

A Strache-ügy túlságosan kínos Orbán számára

A Strache-ügy túlságosan kínos Orbán számára A Strache-ügy túlságosan kínos Orbán számára
Szelestey Lajos

Der Standard Frans Timmermans nagyon tart attól, hogy Orbán Viktor alatt Magyarország kiválik az unióból. A Bizottság alelnöke, aki egyben az alapjogok felelőse, Lengyelországot illetően bizakodik, mert ott változik a társadalom, és egyetlen párt sem kampányol Európa ellen, még a PiS sem. A magyaroknál viszont a sajtó oly mértékben Orbán kezében van, hogy még mindig a saját félelmeikhez lehet láncolni az embereket.

A holland politikus mindent meg akar tenni, hogy az EU ne veszítse el Magyarországot, mert az tragédia lenne. Annál is inkább, mert az apja a 80-as években diplomataként Budapesten szolgált, és Timmermans akkor megtapasztalta, hogy a magyarok mindenki másnál bátrabbak voltak a régióban a szabadságért vívott küzdelemben. Ám ha Orbán ezután is így folytatja, akkor az ország még jobban elszigetelődik politikailag. Ennélfogva bízik abban, hogy a Néppárt végre belátja: hatalmas hiba volt ilyen sokáig védeni a kormányfőt. Mert az meggyengült, amióta magára maradt. 

Frankfurter Allgemeine Zeitung Orbán és Putyin leveszik a kezüket Strachéról. Hiába nevezte példaképének az FPÖ vezére az ominózus videóban a magyar vezetőt, az immár elhatárolta magát a volt osztrák alkancellártól. A konzervatív lap megemlíti, hogy Bayer Zsolt, a kormányfő réges-régi harcostársa jól nekiment az osztrák politikusnak, miközben a hatalom és a Fidesz által ellenőrzött sajtó javarészt azt hangoztatja, hogy Ibizán a tömeges migráció hívei állítottak alattomos csapdát.

Nem csoda, hogy Orbán is ezt a vonalat képviselte, amikor kijelentette, hogy megkezdődött a soron kívüli vadászidény. Ám most a Bild Zeitungnak adott interjúban már felzárkózott Bayerhez, kijelentve, hogy Strache elvesztette az emberek bizalmát, és amit mondott, az elfogadhatatlan. A tudósítás kitér arra, hogy a magyar „közeli” média a kiszivárgott felvétel kapcsán teljesen kihagyta a magyar szálat, így azt, hogy az FPÖ korábbi vezére a magyar sajtóviszonyokról áradozott és melegen ajánlotta a Kronen Zeitung felvásárlásához Pecinát, aki hasonló ügyben már sikerrel működött közre Magyarországon. Az egészet csupán az MTI említette – egyetlen mondatban. Egyébiránt az Orbán-tábor nyilvánvalóan nem azon van, hogy sokáig napirenden legyen az ügy. Csakhogy Simicska nevezetes nyilatkozatából tudható: ha minden igaz, a magyar sajtópiacon is orosz pénzekkel zsonglőrködtek. Ami pedig Putyint illeti, az orosz külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy Moszkva osztrák belügynek tekinti a történteket, valamint hogy Strache kapcsán minden jel szerint megrendelt kampányról van szó.

Der Standard Az európai liberálisok vezetője árulónak tartja Strachét és a nacionalistákat. Verhofstadt úgy látja, hogy ha van valami, ami nem működik, akkor az a nemzetállamok földrésze. Például nagy szükség lenne a menedékrendszer reformjára, az állam- és kormányfőket tömörítő Tanács azonban nem hajlandó rá. Ám itt valami megoldást kell találni, mert különben egyre erősebbek lesznek a nacionalisták, akik állandóan azt sulykolják az embereknek: hát, látjátok, nem jó semmire sem az EU. Ezért az uniót meg kell újítani, nem szabad hagyni, hogy szétverjék. Csakhogy ehelyett jelenleg például a migráció ügyében verseny folyik Salvini, Orbán, illetve Merkel között. A politikus arra is felhívja a figyelmet, hogy a populisták tényleg nagyon veszélyesek, mert tönkretehetik a szervezetet, egyébként pedig mindenképpen áramvonalasítani kell az integrációt. Máskülönben elhatalmasodnak a nacionalisták, akikről tudnivaló, hogy Putyin finanszírozza őket, legyen szó, Le Penről, Salviniről vagy Farage-ról. Valamennyien a Kreml érdekében járnak el. Ezért Európa árulói. Egész hálózatot képeznek. Moszkvának az a stratégiája, hogy megossza az EU-t és a maga oldalára állítsa pl. a lengyeleket, szlovákokat, illetve Orbánon keresztül a magyarokat.

Verhofstadt fontosnak tartja ezeknek az erőknek a visszaszorítására, hogy ne kaphassanak semmiféle vezető funkciót az Európai Parlamentben. Mint mondta, éppen ez volt a Néppárt gondja Orbánnal. Mert nem lehet elfogadni olyan embereket, akik nem tartják tiszteletben a jogállamot.

Die Presse A vezércikk úgy látja, hogy a mostani választáson a minden forog kockán. Immár messze nem arról van szó, hogy a jobb- vagy a baloldal kerekedik-e felül. Ausztriában még mindig az Ibiza-gate körül forog, ám közben a két ellenpólus, Orbán és Macron azt hirdeti, hogy ilyen fontos erőpróba még sosem volt a kontinens jövőbeli irányvonala ügyében. Ez tényleg így is van. Még nem volt ilyen döntő verseny a nemzeti bezárkózás és a további európaizálódás, a nyitott piacok, határok és kulturális türelem hívei között. A törésvonal a liberális és illiberális között húzódik. És kiderül, hogy vannak-e túlélési esélyei a hagyományos pártoknak. Minden más egyre kevésbé lényeges. Ezért veszítenek a hagyományos pártcsaládok, amelyek továbbra is a jobb-baloldali sémában gondolkodnak.

A Fidesz és a többi hasonszőrű párt megint csak a migrációval mozgósított, noha a bevándorlás egyre inkább csitul. Kövér László szerint a nem keresztény idegenek rohama olyan kihívás, amely a klímaváltozással vetekszik. A nacionalista pártok a kulturális keveredés veszélyével házalnak. Meg hogy a migráció árt a társadalom összetartozásának. Amúgy a Bertelsmann Alapítvány egyik tanulmánya keményen cáfolja ezt a feltételezést. Összefoglalva: a tét Európa politikai rendszere, vagyis a minden. 

Die Presse Vodkában az igazság – Strache kibeszélte, miként gondolkodnak a szabadság ellenségei, de most üt a közösségi érzés órája. A civil társadalomnak védekeznie kell. Erre emlékeztet Franz Fischler volt néppárti agrárminiszter és uniós biztos. A vendégkommentár rámutat, hogy a jobboldali populisták, sőt szélsőségesek a liberális demokráciát és az EU-t fenyegetik. Így Salvini, Wilders, Le Pen, Orbán, Vilimsky. Utóbbi pártja, az FPÖ azokhoz a szélsőjobbosokhoz tartozik, akik nem sokat tudnak a szabadsággal mit kezdeni. A párt elnöke magyar médiaviszonyokat akart Ausztriában, ám Orbán puszta simaságúra gyalulta országában a sajtót. Azt is elárulta a nevezetes videó, hogy a Szabadságpárt a hatalom birtokában bedarálná a demokratikus intézményeket. A magyar miniszterelnök illiberális demokráciának hívja ezt a modellt és legszívesebben eladná egész Európának. Csakhogy téved, mert ha egy demokráciában nincsenek liberális alap- és szabadságjogok, akkor az nem demokrácia. Fischler, aki jelenleg az Alpbachi Fórum vezetője, idézi Heller Ágnest: a nacionalistáknak ellenségek kellenek. Salvini és Orbán ezért veszi célba Brüsszelt. Ezek az emberek, ha tehetik, belülről szétverik az uniót, utána pedig a következő ellenség valamelyik szomszédállam lenne. Ezt már ismerjük a történelemből. Nagyon helyes, hogy a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen, mivel az próbálja módszeresen ellenőrzése alá vonni az igazságszolgáltatást. De roppant fontos, hogy a polgárok sakkban tartsák a tekintélyelvű politikusokat. Ehhez nagy segítséget nyújthatnak a civil szervezetek. A demokrácia lebontása észrevétlenül kezdődik: a jogállamot nem puccsista tábornokok, hanem demokratikusan választott állam- és kormányfők teszik sírba, amikor aláaknázzák azokat az intézményeket, amelyek segítségével hatalomra jutottak. Már persze, ha megengedjük nekik. 

The Economist A lap azt jósolja, hogy Európa politikailag még töredezettebb lesz a választás után. Megerősödőben vannak a szélsőjobbos populisták, ám az irányzat egyébként is az, hogy lassan lejár a hagyományos pártok ideje. És ez vonatkozik a demagógokra is. Közöttük is jókora ellentétek tapasztalhatók. A konzervatívok és a szociáldemokraták mellett a nemzeti színtéren is megjelent egy sor alternatív párt, az ellentétek már nem jobb-baloldali keretben jelennek meg. A két nagy pártcsalád irányítása alatt jelenleg csak az európai polgárok 38%-a él, szemben a 2014-i 76%-kal. A szélsőséges mozgalmak igyekeznek megszilárdítani befolyásukat. Salvini egységes frakciót igyekszik tető alá hozni Strasbourban, de a belső ellenmondások még belezavarhatnak a próbálkozásába. Macron középen képzel el új, nagy tömböt, de azon belül is nagy viták lennének, példul a költségvetés ügyében. A keresztény- és szociáldemokraták szövetsége haldoklik, viszont még nincs semmi, ami felválthatná. A törésvonalak már felbukkantak az Európai Tanácsban, és most megjelennek a Parlamentben is. Majd átterjednek az új Bizottságra. Ennek megfelelően egyáltalán nem biztos, hogy Weber lesz a testület elnöke.

Az uralkodó többség megszűnése azt jelenti, hogy a jövőben az EP-ben kérdésről kérdésre kell megszerezni a szükséges támogatást a javaslatok jóváhagyásához. Olyan ügyekben, mint a hosszú távú költségvetés, vagy a magyar és a lengyel jogállam helyzete. Ám ebből az következik, hogy egyre inkább előtérbe kerülnek a politikai szempontok. 

Süddeutsche Zeitung Az elemzés nagyon is elképzelhetőnek tartja, hogy Merkel és Macron kénytelen lesz valamit kitalálni a populisták ellen, mégpedig közösen, mivel Orbánnak nagyon nem tetszik, hogy a felfüggesztés miatt el van vágva a Néppárt minden fórumától. Ebből következik, hogy csatlakozhat a Salvini által szorgalmazott jobboldali-populista „szuperfrakcióhoz”. Utóbbi minél nagyobb lesz, annál inkább erősödik a nyomás az Európa-barát erőkre, miután az EP-ben növekszik a zűrzavar esélye. A Néppárt elnöke általában fegyelem, hatalomvágy és sok-sok pragmatizmus segítségével tudja a közös vonalnak megnyerni a tagpártokat. De a konzervatív képviselők száma ezúttal várhatóan jó tucatnyival csökken, mert a Fidesz alighanem elhagyja a pártcsaládot. Orbán ugyanis már túlságosan is támadta Junckert, miközben Salvinival és Strachéval flörtölt. Mindenesetre a mostani választás átrendezi az erőviszonyokat az Európai Parlamentben. Igaz, hogy az erőpróba sorsdöntő lesz, miután a keresztény- és szociáldemokraták sok évtized után elveszteni látszanak az abszolút többséget.

Új erők igyekeznek feltörni az eddigi szerkezeteket, nem kevesen közülük az egész EU-t szét akarják rombolni. Az euroszkeptikusok, a populisták és a szélsőségesek példátlan siker elé néznek, de senki sem tudja megjósolni, hogy mekkora is lesz az áttörés. A holland eredmény azt mutatja, hogy nem akkora, ahogyan azt várták. Nagy hatalmi harc készülődik Strasbourgban, mert Macron és a liberális Benelux-miniszterelnökök Merkelt és a Néppártot tekintik fő ellenfelüknek. Hogy azután Weber lesz-e a befutó a Bizottság elnöki tisztéért folyó versenyben, azt majd meglátjuk. Timmermans abban bízik, hogy a liberálisok, a zöldek és más baloldaliak segítségével meg tudja verni. Sok múlik azon, akárcsak az összes többi, megüresedő poszt esetében, hogy mennyire gyorsan tud egymással zöldágra vergődni a német kancellár és a francia államfő. 

Der Spiegel A Timmermans-effektustól félnek Európában a jobboldali populisták, miután a szociáldemokrata politikus pártja Hollandiában elpáholta őket és elképzelhető, hogy ugyanez lesz az eredmény más államokban is. Cas Mudde, a szélsőség ismert kutatója azonban úgy gondolja, hogy a holland sorrendet nem lehet egy az egyben kivetíteni az egész földrészre. Mások szerint viszont nagyon is úgy van, hogy a szélsőjobb nem lesz olyan erős, ahogyan attól tartani lehetett. Sőt, inkább visszaszorulhatnak, mert ezúttal valóban az EU a tét, szemben a korábbiakkal, amikor inkább a nemzeti témák domináltak. Ha ezt most az emberek is belátják, akkor az EU győz. E teória mellett szól, hogy a hollandok az utóbbi időben nem éppen az unió lelkes híveinek számítottak. Az Európa-párti erők most mégis a voksok 70%-ával kalkulálhatnak, igen magas, 41%-os részvétel mellett, amire három évtizede nem volt példa. A szociáldemokrata EP-frakció vezetője, Bullmann azt mondja, Hollandia csak a kezdet volt, most nekik áll a zászló. 

The Independent Napjainkban jóformán másról sem hallani, hogy orosz és amerikai segédlettel jönnek fel a nacionalisták, de arról már kevesebb szó esik, hogy újra akarják fogalmazni az egyéni szabadságjogokat és a hatalmat, az egyetemes jogokat az egyes ember helyett olyan intézményekre akarják átruházni, mint az egyházak, a rendőrség, továbbá az „erős vezetők”. Márpedig ez szinte mindenkit érintene Európában. Erre figyelmeztetett a brit Open Society politikai portál főszerkesztője. Mary Fitzgerald azt mondja, a lényeget keresve túl kell lépni azon, hogy ezek az erők kirohannak a brüsszeli „elit” ellen, jogköröket kívánnak visszaszerezni nemzeti kézbe, és közös ügyük a migráció elhárítása is. Vagy miként Orbán Viktor kijelentette: hogy távol tartsák a muzulmán inváziót.

A mélyben azonban sokkal fontosabb, hogy a szélsőjobbosok a „keresztény Európa” védelmét, illetve visszavételét sürgetik. A magyar miniszterelnök még a választási kiáltványba is belevette. Ő és a hasonszőrűek bírálják a „gender-ideológiát”, ami alig leplezett támadás a nők és a LGBT-közösség jogai ellen. Vagyis hogy ezek az emberek, akárcsak a színes bőrűek és a migránsok, kevesebb védelmet érdemelnek a törvény előtt. Ez persze cseppet sem meglepő, ha látjuk, hogy Oroszországon kívül sok anyagi támogatást kapnak amerikai konzervatív vallási szervezetektől, amelyek kapcsolatban állnak Trumppal és Steve Bannonnal. Ezek a csoportok az utóbbi 10 évben legalább 50 millió dollárnyi tisztázatlan eredetű pénzt költöttek Európában kampányokra és tanácsadásra. Félő, hogy ezek a törekvések utat nyitnak a politika amerikai mintájú finanszírozásához, akkor pedig nagy összegek folyhatnak minden ellenőrzés nélkül választások és népszavazások céljára.

Ugyanakkor sok ellentmondás is van a szélsőségesek és konzervatív vallási szövetségeseik követelései között. Így az, hogy a vallásszabadság csakis a keresztény hitre vonatkozik. A migránsok visszaszorítását célzó törvények nem váltak be, napjainkban is sokan halnak meg a Földközi-tengeren. Továbbá százakat, köztük papokat, idősebb asszonyokat és tűzoltókat tartóztatnak le, illetve vádolnak be, amiért segítenek a menekülteknek. Ám úgy látszik, hogy az ellentábor egyre inkább felemeli a hangját, mert miként egy aktivista megfogalmazta: aggódnak, de nem ijednek meg. 

Der Spiegel  Ann Applebaum szerint mindenképpen veszélyesek a populista pártok, még akkor is, ha az adott országban csupán 10-12%-ot szereznek, mert megváltoztatják a politikai vitát. Ha pedig meg tudják ragadni a hatalmat, akkor megtámadják a demokráciát, a közmédiát, a bíróságokat, a hatalom ellensúlyát képező intézményeket. Azonkívül megkísérlik aláásni az EU-t. Ez a jobboldal, és egyben Oroszország érdeke is. A The Washington Post állandó szemleírója, a londoni School of Economics tanára különösen károsnak tartja e mozgalom kampányának hosszú távú hatását, hiszen a dezinformációra épít, ami gyakran párosul külső beavatkozással. Persze nem Moszkva keltette életre, mondjuk, Le Pent, csak kihasználja, hogy van. Emellett Oroszország mesterien bánik a közösségi médiával. Ma már nyugati csoportok is átveszik a módszereit, egész hálózat végzi a manipulálást. Utóbbi pedig előbb-utóbb nagy politikai változást gerjeszt. Ám a kormányok nem igazán veszik komolyan a fenyegetést, és ez már igazi baj a demokrácia számára. Épp ezért Applebaum amellett van, hogy regulázzák meg az internetet. Ideértve a névtelenséget, a politikai reklámok szabályozását, valamint a tartalmak megjelenéséről döntő algoritmusokat. Mert ne a Facebookon múljon, hogy milyen híreket lehet olvasni a világhálón. 

CEU-professzor: Magyarország immár nem demokrácia

Magyarországon veszélyben van a tudomány – a Le Monde cikke szerint erről beszélt az egyik párizsi elitegyetem (EHESS) rektora, amikor bevezetőt tartott Klaniczay Gábor előadásához, amelyet éppen azért szerveztek, mivel a magyar kormány nyomást gyakorol a tudományos életre. A vendég, a CEU történész professzora, tehát azé az egyetemé, amelyik célpont Orbán Viktor számára, ezért kénytelen áttelepülni Bécsbe. Klaniczay szólt arról, hogy a magyar politikában egy sor olyan mechanizmus indult be, amit, sajnos, jól ismerünk a történelemből. Érzékletesen mutatta be, hogy az utóbbi kilenc évben milyen támadásoknak volt kitéve az akadémiai világ. Először a filozófusok ellen indult boszorkányüldözés a hatalom zsoldjában álló lapok részéről, majd következett független kutató intézetek bezárása. Ezzel párhuzamosan a kormány megbízásából sajátságos intézetek jöttek létre, például a magyarság kutatására, az egyetemekhez pedig kancellárokat neveztek ki. A reformok célja, hogy véget vessenek az értelmiség szabadságának és az önálló kutatásnak, mert akkor az állam teljes ellenőrzést gyakorolhat.

Az utolsó mozaikkocka a sorban az Magyar Tudományos Akadémia finanszírozása; a hatalom a jelek szerint nem hátrál meg, minden nemzetközi tiltakozás ellenére sem. Klaniczay rámutatott, hogy Magyarország immár nem demokrácia.

A nemzetközi sajtószemle elsőként itt jelent meg.