Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma kedd van, 2019. június 18. Az év 169. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737625. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Évente egymillió millió forintot kapunk az Európai Unió költségvetéséből – Korrupciós kockázatok az európai uniós források felhasználásában

Évente egymillió millió forintot kapunk az Európai Unió költségvetéséből – Korrupciós kockázatok az európai uniós források felhasználásában
Infovilág

A Civitas Intézet Gazdasági és Társadalomtudományi Kutató Zrt. és a Transparency International Magyarország Alapítvány közös kiadásában jelent meg a Korrupció Magyarországon 2010–2018 alcímet viselő Fekete könyv. A tanulmányt a Civitas Intézet megbízásából Martin József Péter, a Transparency International Magyarország Alapítvány ügyvezető igazgatója, Nagy Gabriella, a Transparency International közpénzügyi programvezetője és Ligeti Miklós, a Transparency International jogi vezetője készítette. A tanulmány második részében található esetleírások elkészítésében közreműködött a K-Monitor Közhasznú Egyesület, az esetleírások a K-Monitor Közhasznú Egyesület adatbázisán alapulnak.

Magyarország évente átlagosan több mint egymillió millió forint (!) összegű támogatáshoz jut az Európai Unió költségvetéséből. A hazai közbeszerzések 50–60%-a az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. A 2014–20 közötti uniós költségvetési ciklusban közel nyolcezer milliárd forintot (25 milliárd eurót) kitevő támogatást kap Magyarország, ez éves szinten a magyar GDP átlagosan 3–4 százalékára rúg (2016-ban és 2017-ben azonban 6–7 százaléka körül volt ez az arány).

Ez azt jelenti, hogy Magyarország az Európai Unió tagállamai közül a második az egy főre jutó támogatás rangsorában, ami arányaiban meghaladja a második világháború után a nyugat-európai országokban szétosztott Marshall-segély mértékét.

Az uniós források magyarországi felhasználása számos korrupciós kockázatot hordoz magában rendszerszinten, és az intézmények sem tudják ezeket a kockázatokat kiszűrni, sőt, az intézmények maguk teremtenek korrupciós lehetőségeket.

Ahogy azt a Transparency International Magyarország 2015-i kutatása[2] megállapította, a forrásbőség önmagában is korrupciós kockázatot teremt, mivel Magyarország európai uniós csatlakozása óta hivatalban volt valamennyi kormányának a rendelkezésre álló pénz minél gyorsabban és minél teljesebb mértékben történő lehívása volt az elsődleges célja. Az abszorpciós nyomásra tekintettel a projektek tervezése, a kiválasztott projektek hasznossága és indokoltsága másodlagos, és a projektek ellenőrzése sem prioritás, hiszen az csak hátráltatná a forrásfelhasználást.[3]

Az európai uniós források kedvezményezettjeiről döntő, valamint az elköltésének ellenőrzését végző és a támogatott projekteket tervező szervezetek ugyanannak az irányító hatóságnak a részei, vagyis azonos politikai vezetés (helyettes államtitkár, illetve végső soron miniszter) irányítása alá tartoznak. Az ellenőrző szervezetek ezért kifejezetten ellenérdekeltek abban, hogy ellássák a projektek ellenőrzését, hiszen az ellenőrzés egyrészt lassítaná a forrásfelhasználást, másrészt, ha az ellenőrzés eredményeként hiányosságokra, szabálytalanságokra derülne fény, a kormány saját magát keverné gyanúba, hogy nem kellő körültekintéssel választották ki az érintett kedvezményezettet.

Jellemző, hogy az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) az európai uniós elvárások alapján kötelezően felállítandó és az irányító hatóságoktól független ellenőrző szerv, szintén a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezetén belül működik, alkalmazottai pedig kormánytisztviselők. A tényleges függetlenségnek mind szervezeti, mind személyi szinten erősen megkérdőjelezhetőek az intézményi garanciái.

Ugyanakkor hangsúlyozni szükséges, hogy az európai uniós források felhasználásának ellenőrzése elsősorban tagállami kompetencia, a megfelelő tagállami hatóságoknak – elsősorban az irányító hatóságoknak, de végső soron az ügyészségeknek – kell ellátniuk ezt a feladatot. Az Európai Bizottság ellenőrző szervei – az auditorok, illetve az európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) – nem képesek több tízezer projekt tételes ellenőrzésére. Szemléltetésül: az OLAF a 28 tagállamban évente körülbelül 300 vizsgálatot indít, magyar projektek vizsgálatára tizes nagyságrendben kerül sor egy év alatt, 2016-ban például tizenhárom, Magyarországot érintő vizsgálatot zárt le az OLAF, közülük 11 esetben állapított meg szabálytalanságokat. Ezzel szemben az előző, 2007–13. közötti hétéves költségvetési időszakban egyedül Magyarországon több mint 60 000 projekt valósult meg részben vagy egészben uniós forrásból. Az OLAF magyarországi partnerszervezete egyrészt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részeként működő OLAF Koordinációs Iroda, valamint végső soron az ügyészség. Ez azt jelenti, hogy az OLAF a vizsgálati megállapításait az ügyészségnek juttatja el, vádhatósági jogkört azonban nem gyakorol, ezért nem tud közvetlenül a bírósághoz fordulni. Az ügyészség az OLAF által a 2009–16. közötti időszakban csalás gyanúja miatt tett 31 jelzés alapján mindössze három esetben emelt vádat, hat ügyet pedig lezárt vádemelés nélkül.


[2]  Az uniós források korrupciós kockázata Magyarországon, Transparency International Magyarország, 2015. október (https://transparency.hu/wp-content/uploads/2016/03/TI-Az- Uni%C3%B3s-forr%C3%A1sok-korrupci%C3%B3s-kock%C3%A1zata- Magyarorsz%C3%A1 gon.pdf (2018.02.23.)

[3]  Akár a forrásbőség, az abszorpciós kényszer és járadékszedő magatartás meglétének elismeréseként is értelmezhetjük a Lázár Jánosnak tulajdonított mondatokat: „Ezt most nagyon elkapkodtuk. Most az volt a legfontosabb feladat, hogy a pénz ki legyen tolva, de a következő 7 évben nem ezt szeretnénk.” Azt is mondta, hogy „mindenre van pénz, csak arra nem, amit meg akarunk csinálni, nem az előkészítésére, nem a kivitelezésére, hanem a pénznek a beszerzésére, vagy a pénznek a lenyúlására, beszéljünk világosan”. (Origo, 2015. 06. 17.)