Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2019. július 18. Az év 199. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737655. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Orbán és Trump ideológiai szövetségesek

Orbán és Trump ideológiai szövetségesek Orbán és Trump ideológiai szövetségesek

Az Európai Föderalisták a budapesti Kossuth Klubban szerveztek kampányrendezvényt az uniós választásokra készülve, amikor telefont kaptak: a tervekkel ellentétben, mégsem tudják befogadni a rendezvényt. Arra hivatkoztak, hogy a résztvevő politikusok aránya kiegyensúlyozatlan.

Igen ám, de a magyar szervező, Nagy Eszter elmondta a brit The Telegraphnak, hogy a Fideszt hiába hívta meg, eszükbe sem jutott képviselni magukat a rendezvényen. Hasonló esetről számolt be Cseh Katalin is, a Momentum győztes uniós képviselője, csak éppen ő vidéken tapasztalta ezt, ahol a budapestinél sokkal rosszabb a helyzet. Feledy Botond elemző azt írja meg, miként zsírosodik az Orbánhoz lojális elit, és miként szegényedik a középosztály, amely minden tekintetben a rendszer kiszolgáltatottja.

Az uniós pénzekből, amit lefölöznek Orbán haverjai, nemcsak a GDP 2,5%-os növekedésére futja, de a 8­10%-os béremelésekre is, és ez tartja életben, sőt virágoztatta fel az Orbán-rezsimet. A rendkívül aprólékosan megírt cikk igyekszik a korrupt és önkényes rendszer minden elemét bemutatni, kezdve a sajtószabadság eltörlésével, folytatva a civilekkel és az új közigazgatási bíróság felállításával. Amíg az unió nem tesz ellene, a helyzet nem fog megváltozni, viszont ha büntetné az országot, annak nem a Fidesz inná meg a levét, hanem az adófizetők, aminek viszont nincs értelme.

Amin jelenleg Ukrajna keresztülmegy: az invázió, a Krím elcsatolása, a háború – mind olyan események, amelyek minden NATO-szövetségest aggodalommal kellene, hogy eltöltsenek, így Magyarországot is – ezt Kurt Volker, az Egyesült Államok ukrajnai különmegbízottja mondta egy videós sajtókonferencián, amit az Ukrinfo ismertetett.  Volker hozzátette azt is, hogy szerinte Magyarország súlyosan hibázik, amikor a nyelvtörvény okán Ukrajnát azzal bünteti, hogy blokkolja a NATO és Ukrajna közti vezetői-bizottsági egyeztetéseket. Ugyanakkor a cikk megjegyzi, hogy a Velencei Bizottság kifogásait korrigálva Kijev módosította az oktatási törvényt, amely kiküszöbölhetné a nézeteltéréseket.

Az amerikai Kaiser Family Foundation közleményéből megtudható, hogy Magyarország visszautasította az Egészségügyi Világszervezet közgyűlési határozatát, amely az átláthatóság céljából előírná a termékek árának közzétételét, és a velük kapcsolatos minden fontos információt, ami az egységes piac működését segíthetné elő. Magyarország mellett Nagy-Britannia és Németország is visszakozott.

Zuglóba látogatott el a Der Tagesspiegel munkatársa, s írásában az ellenzék reményeit szólaltatja meg. A címben így fogalmaz: miért lehet veszélyes Orbán számára a baloldali kerület? A kormányfő-pártvezér óriási hatalmi túlsúlyban van, de Budapesten éket vert a baloldal. Orbán nagyon jól tudja, Budapest fontos bástyája hatalmának, elveszíteni nem akarja.

A tudósító Karácsony Gergely portréját festi meg – egyebek között a zuglóiak szemüvegén keresztül. A XIV. kerület polgármestere a német újságnak elmondja, hogy amit Zuglóban fel tud mutatni, a klímavédelmi programot, az alapjövedelem bevezetését és korrupció elleni sikeres küzdelmet – az nagyban, a fővárosban is sikeres lehet. Jelenleg Karácsony a legnépszerűbb ellenzéki politikus, épp hogy csak Tarlós mögött van. Az újságíró a parkolási botrányt és még a képviselőtestületi ülés részleteit is követte, mindennek kommentálására Várnai Lászlót kérte meg. Az összezavart magyarázatokkal ő sem tud igazán mit kezdeni, mindenesetre Karácsony továbbra is bízik abban, lehet más a politika, és amit be is akar bizonyítani majd a fővárosban. S ha netán veszít? Nem, erre nincs B-terve.

A New Hamphire-i Concordmonitorban John Hancock Orbán fehér házi vizitjét összegezve a két politikus közös, sőt csaknem mindenben egyező tulajdonságait veszi sorra. Az újfasiszta, megalomán Trump megirigyelte Orbán kleptomániáját, amit még túl is szárnyalna, ha tehetné, hogy aztán diktátorként úgy uralkodjék, mint ideológiai szövetségese, Orbán.

A szerző kihasználja kettejük találkozóját arra, hogy fékezhetetlen indulatát kiöntse leginkább Trumpra. Aki visszaél hatalmával, aki utasítja a neki engedelmeskedő igazságügyminisztert, aki egyfolytában hazudik, és fittyet hány mindarra, ami Amerikát naggyá tette. A demokráciára.