Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szerda van, 2019. július 17. Az év 198. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737654. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

A szegedi egyetem tanárainak állásfoglalása az MTA átszervezése ügyében

A szegedi egyetem tanárainak állásfoglalása az MTA átszervezése ügyében
Infovilág

Mi, alulírottak, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi és főiskolai tanárai, professzor emeritái és professzor emeritusai megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy Palkovics László miniszter június 4-én benyújtotta a Magyar Tudományos Akadémia átszervezésére vonatkozó törvénytervezetet, mely rendkívül komoly károkat okoz a magyar tudománynak. Ez a lépés figyelmen kívül hagyja az MTA Közgyűlése által is támogatott javaslatokat, a jövő legígéretesebb magyar tudósainak, a Lendület kutatócsoportok vezetőinek kérését, számos hazai és nemzetközi tudományos szervezet véleményét – olvasható az Akadémiai Dolgozók Fóruma honlapján.

Felszólítjuk az ország sorsáért felelősséggel tartozó kormányt és a parlamenti képviselőket, hogy ne támogassák a törvénytervezetet, ne engedjék, hogy a nemzetközi szinten is kiválóan teljesítő, az ország jövője és fejlődése szempontjából kulcsfontosságú akadémiai kutatórendszert ilyen nagy kár érje.

Az SZTE professzorai:

Anderléné Sajti Enikő prof. emer.
Bakró-Nagy Marianne prof. emer.
Balázs Mihály prof. emer.
Bálintné Szendrei Mária egyetemi tanár
Balogh Sándor prof. emer.
Bárány Ferenc prof. emer.
Benedek György egyetemi tanár
Bibokné Németh T. Enikő egyetemi tanár
Csabai Márta egyetemi tanár
Csákány Béla prof. emer.
Csendes Tibor egyetemi tanár
Csernay László prof. emer.
Csirik János prof. emer.
Deák Ágnes egyetemi tanár
Dombi György egyetemi tanár
Duda Ernő prof. emer.
Farkas G prof. emer.
Fehér László egyetemi tanár
Fekete Éva prof. emer.
Fülöp Ferenc egyetemi tanár
Gajda Tamás egyetemi tanár
Galambos Gábor prof. emer.
Gingl Zoltán egyetemi tanár
Hannus István prof. emer.
Hantos Zoltán prof. emer.
Hernádi Klára egyetemi tanár
Hetesi Erzsébet egyetemi tanár
Hódi Klára prof. emer.
Hodúr Cecília egyetemi tanár
Homoki-Nagy Mária egyetemi tanár
Hopp Béla egyetemi tanár
Husz Sándor prof. emer.
Janáki Márta prof. emer.
Jármay Katalin prof. emer.
Kahán Zsuzsanna egyetemi tanár
Karsai Krisztina egyetemi tanár
Karsai László prof. emer.
Kata Mihály prof. emer.
Katona Tamás prof. emer.
Kenesei István prof. emer.
Kiss Tamás prof. emer.
Kocsis Mihály egyetemi tanár
Kovács Kornél prof. emer.
Kovács Zoltán egyetemi tanár
Krisztin Tibor egyetemi tanár
Lengyel Imre egyetemi tanár
Lonovics János prof. emer.
M. Tóth Tivadar egyetemi tanár
Molnár Gyöngyvér egyetemi tanár
Monok István egyetemi tanár
Nánai László prof. emer.
Rajkó Róbert egyetemi tanár
Rakonczay Zoltán prof. emer.
Róna-Tas András prof. emer.
Rozgonyiné Molnár Emma prof. emer.
Rudas László egyetemi tanár
Seres László prof. emer.
Sipos Pál egyetemi tanár
Soós József prof. emer.
Szabad János prof. emer.
Szabó Gyula egyetemi tanár
Szajbély Mihály egyetemi tanár
Szatmáry Károly egyetemi tanár
Szilágyi Zsófia egyetemi tanár
Szomora Zsolt egyetemi tanár
Szőnyi György Endre egyetemi tanár
Szörényi László prof. emer.
Takács Tamás egyetemi tanár
Toldi József egyetemi tanár
Tomka Béla egyetemi tanár
Totik Vilmos egyetemi tanár
Végh Ágnes egyetemi tanár
Visy Csaba prof. emer.
Voszka Éva egyetemi tanár
Zádor Ernő egyetemi tanár
Zimonyi István egyetemi tanár

(Nyitó képünk forrása: szeged.ma)