Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szerda van, 2019. július 17. Az év 198. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737654. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Szombathely Bartókja – először: orgonák éjszakája

Szombathely Bartókja – először: orgonák éjszakája

Harmincötödik alkalommal július 12–20. között rendezik meg Szombathelyen a Nemzetközi Bartók Szemináriumot és Fesztivált. A nagyszabású eseményről tájékoztatták az újságírókat ma délelőtt a szervező Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. tisztségviselői. Elöljáróban Puskás Tivadar polgármester hangoztatta: a város ismét a zenei élet pezsgő központja lesz, és a fesztivál különleges élményeket kínál a zenét kedvelő és értő közönségnek. (A nyitó képen a Savaria Szimfonikus Zenekar.)

Hamar Zsolt Liszt-díjas karmester, érdemes művész, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója, a karmesterkurzus vezetője szerint a szeminárium minden alkalommal kiemelkedő esemény a művészek számára: Bartók zenéje egyetemes értelemben is maga a magyar zene, hozzáértők szerint ő alkotta meg a legkiválóbban azt a zenei nyelvet, hanglejtést, ami az anyanyelvünkből ered. A szeminárium kiemelt célja, hogy a világ számos országából Szombathelyre látogató tehetséges ifjú karmesterek a lehető legjobban elsajátítsák és megértsék Bartók különleges zenei világát, és megtanulják a legújabb technikát. A kurzus programjában Bartók Béla két, ikonikus táncjátéka: A fából faragott királyfi és a Csodálatos mandarin, valamint az I. hegedűverseny szerepel.

Kiss Barna kürtművész, zenepedagógus, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója szerint a Bartók-fesztivál a zenekar számára is különleges alkalom, tagjai ugyanis minden évben új szemlélettel gazdagodnak. Különleges pillanatoknak lehetnek tanúi, amikor a partitúrát először olvasó fiatal karmesterek felfedeznek olyan új dolgokat, amelyeket ők a rárakódott tradíció folytán még nem vettek észre. Kihívásnak tartja a kurzust a fiatal karmesterek részére. A házigazdák mindent megtesznek azért, hogy segítsék őket, mert a legfontosabb céljuk a hasznos tudás átadása.

Szamosi Szabolcs orgonaművész (jobb oldali kép; fotó: Rozán Eszter), a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezetője részletesen beszélt a Bartók-fesztivál gazdag programválasztékáról, amellyel szeretnék közel hozni a zenét a közönséghez. Július 12-én a Nemzeti Filharmonikusok művészeiből alakult Grazioso Kamarazenekar hangversenye nyitja meg a Bartók-fesztivált, vezényel Hamar Zsolt. Ez évben első alkalommal Kőszeg és Sárvár is bekapcsolódik a fesztivál programjába, mindkét városban könnyed, nyáresti koncerteket szerveznek a zeneszerető közönségnek.

Július 17-én vetítik a Bartók című dokumentumfilmet. Ez alkalommal a nézők pódiumbeszélgetésen találkozhatnak Sipos József rendezővel, valamint megtekinthetik a film folytatását is; címe: „Bartók hagyatéka”. A Cinema Cafe közönsége aznap este a Párniczky Quartet dzsessz- koncertjét hallhatja, Bartók Electrified címmel: a zeneszerző népzenei ihletésű műveinek továbbgondolása a jazz nyelvén.

Július 18-án este az ELTE Savaria Egyetemi Központ dísztermében Sebestyén Márta és a Szent Efrém Férfikar egyedülálló, autentikus előadásában gyönyörködhetünk, képzeletben végigkísérhetjük Bartókot a népzenegyűjtő körútján.

A karmesterkurzus záró koncertje július 19-én este 7 órakor kezdődik a Bartók-teremben; a szólista Koppándi Jenő hegedűművész, a Nemzeti Filharmonikusok koncertmestere, a Savaria Szimfonikus Zenekart a karmesterkurzus fiatal résztvevői vezénylik.  

Július 20-án első alkalommal rendezik meg az Orgonák éjszakáját; a szombathelyi székesegyházban az orgona- és az énekirodalom gyöngyszemei szólalnak meg Szamosi Szabolcs orgonaművész, Vizin Viktória mezzoszoprán énekesnő és Horváth István tenor előadásában. A késő esti orgonakoncerten nem csupán a hangok, de a fények különleges, csodálatos játéka is elvarázsolja a közönséget.