Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2019. július 18. Az év 199. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737655. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az állam fölötti Fidesz-hatalom jutalmazza a párthoz kötődő cimborákat

Az állam fölötti Fidesz-hatalom jutalmazza a párthoz kötődő cimborákat Az állam fölötti Fidesz-hatalom jutalmazza a párthoz kötődő cimborákat

Az európai pártok színskálájával veti össze a két nagy amerikai pártot legújabb véleménycikkében Paul Krugman a The New York Times hasábjain, annak kapcsán, hogy lezajlottak az első szervezett viták azon demokrata párti politikusok között, akik pártjuk jelölésére pályáznak a jövő évi elnökválasztáson. Megállapítja, hogy a Demokrata Párt egyértelműen balra tolódott az elmúlt években, de ennek ellenére sem állítható, hogy a párt elnökjelölt-aspiránsai közül bárki is ténylegesen szocialistának lenne minősíthető.

A republikánusok ugyanis ezzel a kategorizálással bélyegzik gyakran Amerika-ellenesnek a demokratákat. Krugman szerint még Bernie Sanders vermonti szenátor sem szocialista valójában: nála ez sokkal inkább csak védjegy, mintsem érdemi tartalom. Sanders azzal hirdeti magát, hogy szemben áll a politikai elittel, azzal a bizonyos establishmenttel. Krugman besorolása szerint a Demokrata Párt legtöbb most előlépő politikusa európai értelemben véve szociáldemokrataként helyezhető el a palettán. A The New York Times publicistája ebben az esetben az amerikai olvasóra tekintettel átsiklik azon tény fölött, hogy Európában a mérsékelt baloldal pártcsaládján belül az egyes pártok konkrét nevét illetően a  szocialista és a szociáldemokrata elnevezés között nincs elvi határvonal. Krugman, mondhatnánk, nagyot sóhajt, és tudomásul veszi, hogy az amerikai politikai teminológiában a szocialista az rögtön az ördög után következik, de legalábbis mindenképpen mániákusan államosítani akar, ami a közéleti főbűnök egyik legnagyobbika. Ezen vád alól felmenti a demokratákat, és szociáldemokrataként helyezi el őket, abban a reményben, hogy az amerikai olvasó ezt a szót már némi megértéssel tudja fogadni. A szociáldemokraták gondolkodásmódjáról azt írja: elfogadják azt, hogy a gazdaság hajtóereje a magánszektor, de erősebb társadalmi védőhálót akarnak, jobb alkupozíciót kívánnak teremteni a dolgozóknak, és szigorúbban megreguláznák a visszaélésre hajlamos vállalati szektort. Azt szeretnék, ha Amerika Dániára hasonlítana a mostaninál jobban, és nem Venezuelára.

Paul Krugman ugyanakkor felhívja a figyelmet a londoni The Timesban megjelent egyik véleménycikkre, amely az amerikai pártokat a bal–jobb skálán elhelyezve arra a következtetésre jutott, hogy a republikánusok sokkal inkább jobboldaliak, mint az európai főáramlatbeli konzervatív pártok. Még a Brexitet hirdető brit függetlenségi párttól, a UKIP-től, valamint a francia Nemzeti Tömörüléstől, Marine Le Pen pártjától is jobbra állnak. A Republikánus Pártot eszerint a „fehér nacionalista szélsőségesség” jellemzi. Ez ugyan csak egyetlen tanulmány, de számos bizonyíték támasztja alá – jegyzi meg a The New York Times publicistája. Úgy látja, hogy a republikánusok az elmúlt négy évtizedben drasztikus mértékben jobbra tolódtak.

És akkor itt következik a magyar vonatkozás. Krugman szerint elég csak összevetni a republikánusokat a Fidesszel, amelyet – mint írja – csaknem mindenki jobboldali autoriter pártnak tekint, amely megtartotta ugyan a demokrácia néhány formai kellékét, de gyakorlatilag egypártrendszert teremtett. A Fidesz – olvasható a cikkben – azzal betonozta be a hatalmát, hogy átpolitizálta az igazságszolgáltatást, manipulálta a választási szabályokat, elnyomta az ellenzéki médiát. Az állam fölötti hatalmát arra használja, hogy a párthoz kötődő cimborákat jutalmazza, és büntesse azokat a vállalkozásokat, amelyek nem állnak be a sorba.

„Van ezek közt bármi olyasmi, ami nem zajlik itt a mi szemünk előtt is?” - teszi fel a kérdést az amerikai publicista. Szerinte a republikánusok mindebből sokkal többet is meg szeretnének valósítani, ha módjuk nyílik rá. Ha a republikánusok „látni akarják azt a pártot, amely valóban szakított az alapvető amerikai értékekkel, akkor csak a tükörbe kell nézniük” - írja Krugman.

Végül a szerző azon töpreng, vajon működőképes lehet-e az a republikánus taktika, amely a demokrata párti elnökjelöltségre pályázókban kivétel nélkül – még Joe Bidenben is -Hugo Chávez néhai venezuelai szélsőbalos diktátor újabb kiadását láttatja. Szerinte van esély arra, hogy ez nem fog működni, elsősorban azért nem, mert – miként fogalmaz - „Donald Trump, akit orosz segítséggel iktattak be a hivatalába, és aki egyértelműen előnyben részesíti a külföldi diktátorokat a demokratikus szövetségesekkel szemben, valószínűleg kevésbé tudja kijátszani a +hazafiatlan demokraták+ kártyát, mint korábbi republikánus elnökök. Sok múlik azonban azon, hogy a hírmédia miként fogja kezelni a becstelen támadásokat” - zárja eszmefuttatását Paul Krugman a The New York Timesban, megjegyezve: ha például beszámolnak arról, hogy Trump szerint a demokraták be fogják tiltani a hamburgert, akkor annak, hogy ez hamis állítás, nem csak a cikk közepén elrejtve kell szerepelnie.