Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szerda van, 2019. április 24. Az év 114. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737570. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Tragédiákról öt percben

Tragédiákról öt percben
Kulcsár László

Az asszonnyal szemben kérek helyet és huppanok le a buszon. Kint zuhog. Rám mosolyog félszegen, aztán mintha ismernénk valahonnan egymást, talán innen, a Földről, megjegyzi, jólesik a földnek ez az eső. Tegnap remek idő volt, tett-vett a kertben, ami napról napra nagyobb lesz. Amíg ketten csinálták, csodájára járt a szomszédság. Mint egy kis paradicsom a családi ház körül.

De már egyedül él, és a ház is óriásira nőtt, kirepültek a gyerekek, nem érnek rá, hogy időnként segítsenek, az unokák is szerte-széjjel rajzanak. A kerti paradicsom zsugorodik, inkább fű, de az szép – jegyzi meg, a fákat is megmetszi, bár a létrán kissé szédül a vérnyomása miatt. A gyümölcsökkel csínján kell bánni, cukros. Reggelente majd' jóllakik a gyógyszereivel...
Az egyedüllét nem gyógyít, ráadásul az évek is elszáguldanak az élet országútján, ő meg velük együtt baktat, bandukol.
Tizenhét éve veszítettem el az uramat – közli. Hallgat egy csöppet, aztán hozzáteszi: öt évig segítettem neki, hogy emberként élhessen. Rák, a legsúlyosabbak és legcsúnyábbak egyike... Nem élvezhette a nyugdíját. 
Nem sokkal rá újabb dráma kezdődött: édesanyja érszűkülete a végső stádiumába ért. Fél év alatt mindkét lábát a kórházban hagyta. Az utolsó pillanatáig én ápoltam, a végén már csak test volt, lélek nélkül, talán jobb is, mert úgy nem fájt neki – jegyzi meg, aztán hozzáteszi: annál jobban nekem, mert átvettem az övét és az enyémhez adtam...
Hallgatunk, aztán mielőtt leszállnék, még megjegyzi: remélem, hétfőn már újra kisüt. Kibújt a borsóm, a család csak az én borsólevesemet hajlandó megenni, olyankor mindig körülülik az asztalomat, akkor minden szék foglalt. Akkor ünnep van, a lelkemnek egy kis gyógyulás.